Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

Tóth Endre: Sirmiumi űrmérték Tarjánból

nominativusról van szó, és nem genitivusról, mint a tarjáni űrmértéken, a két alak formailag egybeesik. Az i e változás Dalmatiára is jellemző.

18 A fent idézett 6. század történeti forrásokban olvasható Sermium névalak amellett szól, hogy a város neve Sermiumnak (is) hangzott a 6. században. Kérdés, hogy a 6. századtól adatolt név használata mikor kezdődött. Abból, hogy a névalak a 6. századból maradt fenn, nem következik szükségszerűen, hogy a mérőedényt a Sermienses névalak miatt csakis a 6. századra kellene kelteznünk. A 4. századi előfordulások hiánya annyit azonban jelent, hogy a felirat vésését a 4. századnál későbbre toljuk. A mérőedény Sermienses ortográfiája amellett szól, hogy a felirat vésésének a korát Johanna apátnő sírfeliratának keltezése felé kell közelíteni. Kérdés azonban, mikorra keltezhető az apátnő sírfelirata? A sírfelirat ugyanis éppen a keltezéshez fontos indictio számjelölésében csonka. Bulié kiegészítését a qu[in]tadecima indictioról ma már nem lehet bizonyítani. A kérdéses sor végének sérülése miatt a qufarjtadecima éppúgy lehetséges. Az apátnő halálának idejét a felirat napra megnevezi: die Veneres exiit de corpore IUI Idus Maias indictione qu[ar]/tadecim(a), amelyből az évre is következtetni lehet. Az indictio és a nap (péntek) egyeztetése miatt a 15. indictio esetében 612. május 12-én hunyt el az apátnő.

19 Bulic szerint az apátnő 582-ben még gyermekként hagyta volna el Sirmiumot, amikor az avarok elfoglalták. Tekintettel azonban arra, hogy az indictio harmadik és negyedik betűje ma már egyáltalában nem, és régen sem volt egyértelmű, Gabricevic felvetette

20 a qufinjta décima kiegészítést. Ez esetben a pénteki nap, a május 12. és az indictio együttesen az 506. és az 551. évben áll fenn. Akár 506-ban, 551-ben vagy 612-ben hunyt el Iohanna apátnő, bizonyítja, hogy Sirmium nevét a legalábbis az 5. század végétől Sermium ortográfiával is írták, melléknévi formája pedig Serm(i)enses volt. A mérőedényt eszerint az 5. századra (vagy későbbre) kell keltezni. Az egyenlőszánj kereszt szárainak a vége kétfelé kissé ívesen kinyílik. Ha a görög kereszt formája nem is, maga a léte keltező érvként hasznosítható. Az önmagában álló, tehát jelképként értelmezhető kereszt a 4. században sem a kőfeliratokon, mozaikokon-falfestményeken, sem az instrumentumokon nem fordul elő. A 4. században a különféle műfajú épületdíszítéseken, kőfaragványokon (szarkofágokon, síremlékeken) és a használatai tárgyakon (fibulák, gyűrűk, ládikaveretek stb.), vagy a Krisztus-monogram, vagy a sztaurogram jelenik meg úgy a pannóniai, mind a többi európai tartományban. A naissusi űrmértéken is Krisztus-monogram van.

21 SKOK 1915, 30., 65. 19 BULIC 1986, 132-180. 20 AnÉpigr 1976, 522.; GABRICEVIC 1975. 21 GABRICEVIC 1970. 214