Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
T. Dobosi Viola: Ember és környezete
ún. pocokhőmérő számításai szerint 19 fok C júliusi középhőmérsékletet kalkulált Krezoi Miklós. 14 3-2.2. Nagyemlősök Az állatokra alapozott (vadászat vagy tartás) életmódot folytató közösségekről tudjuk, hogy az állatot teljes egészében hasznosítják. Az őskőkori telepeken lágy részeknek (hús, zsír) nyoma nem marad, s elpusztul a bőr, szőr, szaru is. A sok szervetlen összetevőt tartalmazó, s ezért jól fosszilizálódó maradványok (csont, fog, agancs) megmunkálása hasonló széleskörű hasznosítást sejtet. A vértesszőlősi étlapon szereplő valamennyi növényevő mai étrendünk része, legalábbis azon a kontinensen, ahol ma őshonos. Ugyancsak felhasználjuk az állat irháját. Az állati tetem feldolgozása (akár zsákmányolták, akár elhullottan találták) az őskőkorban is a nyúzassál kezdődött, s éppen a nyúzás az a munkaművelet, amelyre a vértesszőlősi és tatai apró kőeszközök a nagytestű állatok feldolgozása során legkevésbé alkalmasak. Ez a művelet precíz, koordinált kézmozgást, erős fogást, kitartást igényel. A komplex tevékenység jogos feltételezése a vértesszőlősi előembertelepen ugyanakkor a Homo erectus manuális készségét, együttműködési képességét, azaz kulturális szintjét is jelzi. A vértesszőlősi telepen a húst már süthették, s a felhasított ún. telepcsontok mennyisége alapján a csontvelő kedvelt és folyamatos zsír-forrás. A fajlista változatos: szarvasok (rén, gím, dám) őzek, lovak, bölények és őstulkok, orrszarvú, egy közelebbről meg nem határozható elefánt-féle. A vértesszőlősi ember előnyben részesített egyes fajokat. Válogatásának bizonyítéka, hogy a zsákmányállatok között két olyan faj a leggyakoribb, amelyek életmódja nem „vizes", folyó- vagy forrásközeli biotophoz kötött: a nyitott erdőt kedvelő gímszarvas és a nyílt, füves síkságot kedvelő ló. 15 Az I. lelőhely legalsó kultúrrétegének faunája változatosságában és mennyiségében egyaránt édeni állapotokat mutat. A régészeti lelőhelyek faunáját földolgozó paleontológus becslése/számítása rendkívüli vadgazdagságot sejtet. Egynapi járóföld sugarú körben, 100-300 négyzetkilométernyi területen a biológiai egyensúly felbomlása nélkül is 3000-4000 mázsára becsülte a biomassza mennyiségét. Az erectus-közösség a természetes egyensúly megbontásának veszélye nélkül zsákmányolhatott. 1 ^ A lelőhely fajlistája nem a növényevők és ragadozók közötti természetes arányt tükrözi. Ha volt mód a válogatásra, nyilván kedveltebb volt a növényevők húsa. KRETZOI 1964, 124. KRETZOI 1990b, 237. KRETZOI 1990a, 527. 11
