Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)

Bíró Mária: Adalékok Brigetio csontiparához

A Magyar Nemzeti Múzeum és a komárnoi Dunamenti Múzeum leleteit összevetve megállapítható, hogy a faragványokon belül a fegyverek és a katonai viseletnek a kiegészítői túlsúlyban vannak. A faragványoknak tehát a legnagyobb része a katonaság részére készült, kivitelezésük magas szintű és sok közöttük az elefántcsont faragvány. A polgári lakosság (nők, gyermekek) viseletére utaló tárgyakból, munkaeszközökből jóval kevesebb volt a Dunamenti Múzeum gyűjteményében mint a Magyar Nemzeti Múzeumban. Itt van jelentősége statisztikailag a két nagyobb temető feltárásának (Gerhát és a Sörházkerti temetők). A csontfaragványok között azonban egyik gyűjteményben sincs nyoma a keleti bevándorlókra jellemző keleti jellegű formáknak. Ezzel szemben több faragványnak van keleteurópai, Fekete-tenger környékéről való analógiája. 1. A katonaság felszerelésének tartozékai 1.1. Kardmarkolatgomb (1-2. kép) A Dunamenti Múzeum gyűjteményében őrzött kardmarkolatgombok mind elefántcsontból készültek. Díszítetlenek, legtöbbjük a markolatbeillesztésnél levő részen kitörött. Az elefántcsont több esetben is - valószínűleg a nyersanyag felületes előkészítése miatt (a feldolgozás előtt nem szárították ki rendesen) megrepedt és vékony pántokra esett szét. Az egyik komárnoi kardmarkolatgombot különböző leltári számokról szinte pántonként sikerült összeállítanom. Ez a lelet figyelmeztetett arra, hogy a kardmarkolatgomboknak ez a típusa annyira széteshet a földben, hogy egyes íveit, akár mint díszítetlen csontkarpereceket tarthatják nyilván.

9 Az elefántcsont dobozalakú, nagyméretű, de igen vékony (1-1,5 cm) markolatgomb mellett még egy másik, szintén elefántcsontból készült markolatgombot is használtak a brigetioi táborban. Ez utóbbi félgömb alakú, két oldalon erősen belapított gombok a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében találhatók (3- kép).

10 Az elefántcsont erezete alapján megfigyelhető, hogy egészen más technikával készültek. Az előző esetben hosszában hasították le a nyersanyagot, a második típusnál a csont erezetei vízszintesen futnak. Valószínűleg ez a típus volt a tartósabb a használat során, és maradandóbb a régészeti kutatás számára. A gombalakú kardmarkolatvégek megközelítőleg azonos méretben készültek (1-2 cm eltérés lehet köztük), míg a körlapalakú markolatgombok átmérője akár dupla nagyságú is lehet (6-11 cm átmérő). 9 BÍRÓ 1987, 49., 230. (lt. 140/770-2) 10 BÍRÓ 1994, 139., 2 és 3 ábr. 177