Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)
A Babits Mihály halálának 50. évfordulójára rendezett tudományos emlékülés anyaga - Keresztury Dezsővel beszélget Kelevéz Ágnes: Babits kéziratos hagyatékának utóélete
BABITS KÉZIRATOS HAGYATÉKÁNAK UTÓÉLETE Keresztury Dezsővel beszélget Kelevéz Ágnes KÁ.: Babits kéziratai az Országos Széchenyi Könyvtárban találhatók. A nagyságában és jelentőségében is kivételes hagyatéknak viszontagságos volt a sorsa, s a lehetséges végső széthullástól, tönkremeneteltől Keresztury Dezső mentette meg, aki Babits emlékének mindig - s ez, a magyar történelmet ismerve nagy szó - hűséges ápolója volt. K.D.: A kéziratok története, amelyről most szó lesz, Babitsék utolsó lakásának történetével függ szorosan össze. Az a lakás, amelyikben Babits utolsó idejét töltötte elég árnyékos, huzatos volt. Általában Babits lakásai valamilyen módon mindig hidegek, hűvösek, sötétek, félhomályosak voltak, legalábbis nekem mindig ez volt a benyomásom. Ilonka, Babits özvegye - aki Török Sophie néven került be a magyar irodalomtörténetbe -viszont szeretett volna a szabad levegőre kijutni, s ezért egy szép, nagy erkélyes« ha jól emlékszem első emeleti lakásba költözött át, amely a Lékai tér fölött volt. Ebbe a lakásba aztán átvittek mindent, bútort, kéziratokat. A könyvek - Babitsnak óriási és gazdag könyvtára volt - a Baumgarten kuratórium székházába, a Sas utcába kerültek. Basch Lóránt, Babits volt kurátor-társa, a teremben egy könyvtárat állított fel. Többek között ide hozták szegény Kosztolányi összes könyvét is. Egy ideig Devecseri Gábor volt a könyvtárosa. Nos, ide szállították Babits ritka könyveket tartalmazó könyvtárát is. Az élet útjai azonban kiszámíthatatlanok, így szerencse, hogy a kéziratokat nem itt őrizték: ugyanis az ostrom alatt találat érte a házat, és minden ottégett. A kéziratokra Ilonka vigyázott, aki ugyan nem volt maga a megtestesült rend, sőt ahogy lassanként lebomlott - mert hiszen élete vége felé sajnos lebomlott -, annál inkább elhatalmasodott körülötte bizonyos rendetlenség, de hosszú időn keresztül, mindvégig megmaradt az a majdhogynem mániás ragaszkodás, ahogy vigyázott ezekre a kéziratokra. KÁ.: Volt-e valamüyen elképzelése a hagyaték rendezésére? K.D.: Két nagy tömbje volt ezeknek a kéziratoknak, az egyik Babits levelezése, a másik pedig kéziratai, amelyek műveinek tisztázatait, fogalmazványait, jegyzeteket és hasonlókat tartalmaztak. A levelezést még Babits életében nagyon szépen rendbetették. Készítettek hozzá kis dobozokat, amelyek úgy festettek, mintha könyvek lennének. Úgy is voltak egy polcra szépen külön fölrakva, mint egy könyvsorozat. Ez jóformán hiány nélkül meg is maradt, nem ekörül volt a probléma, hanem a másik egység körül. Ebben is két rész volt, az egyik a papíron írt kéziratok sora, a másik a fotógyűjtemény. Ilonka szenvedélyes fényképész volt, gyűjtötte és másolta a különböző fotókat. Rengeteg kép és lemez gyűlt össze. Nagyrésze Babitsról, a családról és az irodalmi barátokról készült, de volt egy igen jelentős gyűjtemény Bartókról is, amely aztán az évek során kézen-közön elveszett. A kéziratos részt is a szétszóródás az elkallódás fenyegette, s ez szorosan összefüggött az emberi viszonyok vészes szétzilálódásával is. Amikor Ilonkáék elhelyezkedtek ebben az új lakásban, Ildikó kezdett kamaszlány lenni, addig nem volt különösebb baj vele, de ez idő tájt sokasodtak a problémák. Egyet meg kell ezzel kapcsolatban elöljáróban mondanom. Amikor Babits örökbe fogadta Ildikót - mert hiszen nem édes gyereke volt -, Ilonkának már akkor is erősen érzelmi, egzaltált viszonya volt a kislányhoz. Ildikó különben Ilonka testvérének, Tanner Bélának volt törvénytelen gyereke, aki Babitsék szolgáló lányát ejtette teherbe, és amikor fölmerült, hogy el kell vetetni a gyereket, akkor Ilonka, akinek nem lehetett gyereke, mint egy oroszlán, úgy mondta : - "tessék megszülni, ez a gyerek az enyém". 7
