Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

Kakuk Tamás: Tábori történetek. Tatabányaiak a szovjet munkatáborokban

Most már úgy vagyok vele, hogy nem is volt igaz. De ha akkor láttak volna, rongyosan, büdösen. Tőlem is kérdezték: tetűd volt? Nekem tetű? Egyetlen egy sem. Én voltam az övéké! Szent Isten! Szóval én csak azt mondom Krisztus a keresztfán három napig szenvedett. Ha valaki azt jósolná, hogy ezeken a dolgokon még egyszer keresztül kell menni, venném a kötelet és felakasztanám magam. A tatai század katonája - Interjú Csizsek Istvánnal született: 1928. letartóztatásának ideje: 1945. október életkora: 17 év rabságának ideje: 98 hónap ítélet: 10 év fogolyszáma: G-526 hazatérése: 1953. november AXV-ös aknán dolgoztam az üzemirodán, akkor szóltak le a rendőrségről, hogy hívatnak. Nyugodt voltam, mert májusban már egyszer elvittek, de el is engedtek. Most máskép pen történt. Két rendőr felkísért az orosz katonai parancsnokságra, kihallgattak. Aztán, úgy ahogy voltam kiskabátban kocsira tettek, irány Balatonfüred. - De mivel vádolták? Mit hoztak fel bűnéül? A tatai század tagja voltam. Nevetséges. A század alakítással az volt a cél, hogy ne vigyenek el bennünket Németországba, vagy bárhová, ahová a leventéket vitték. Diákok voltunk Tatáról, Szőnyből, Komáromból, Bánhidáról. Kiképzést nem kaptunk, csak együtt volt a társaság. - Balatonfüreden volt a tárgyalása? Igen, december 10-én. Ekkor rendezték meg a tárgyalást. Tárgyalást! Oroszul ki tudott? Tolmácsunk meg nem volt. Sorolták a tíz, tizenöt éveket. Volt közöttünk egy idősebb tardosbányai ember. Ő mondogatta, hogy rossz vége lesz ennek. Mi, fiatalok kinevettük. Na, Lembergben csak kapkodtuk a fejünket. - Ez volt a gyűjtőtábor? Elosztó tábor. Az embernek megfogták a feneke partját, ha volt még rajta egy kis hús, vitték is. így kerültem Pecsorára, északra. Pár hét alatt nagyon lefogytam. Rühes lettem. De azért még mindig vittek északabbra, Kocsmaszra. Két oldali vizes mellhártyagyulladás, áttettek a beteglágerba. Szóval, a végemet jártam. Gondoltam, eladom a kenyeremet, hogy lgalább megpróbáljak haza írni, így szerzek papírt és ceruzát. A barakkban egy ukrán gyógyszerésznő volt az ápolónő, olyan édesapám korabeli. Észrevette mit művelek. Adott mindent a levélíráshoz. A saját csomagjából juttatott élelmet. Egyszer csak azt mondja, hogy István fordítsd le a levelet. Én már akkor viszonylag jól beszéltem oroszul. Hát elkezdtem, de amikor odaértem ahhoz a szóhoz hogy édesanyám, azt nem akartam lefordítani. Észrevette, és attól kezdve fiává fogadott. Húsvétra ostyát, ajándékot hozott. Elhalmozott mindenféle jóval. Ezért sikerült felépülnöm. - Hogyan alakult a további kapcsolatuk? Felerősödtem, és a legközelebbi szállítmánnyal továbbvittek. Daria Andrejevna megadta az édesanyja címét. Sokáig leveleztem velük, még csomagot is kaptam tőlük. Mintha az unokájuk lettem volna. Pedig nem is ismertek. Dariát nem láttam soha többé az életben. 145