Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

Fűrészné Molnár Anikó: A dorogi bányamunkásság lakáshelyzetének alakulása a XX. század első felében

A DOROGI BÁNYAMUNKÁSSÁG LAKÁSHELYZETÉNEK ALAKULÁSA A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Fűrészné Molnár Anikó (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága, Tata) I. A széntermelés és a munkáslétszám alakulása, a lakosság összetételének változása A gazdasági növekedés tényezői közül az egyik legfontosabb a népesség létszáma, összetétele. A lakosság létszámának gyarapodása két forrásból táplálkozik: egyrészt a természetes szaporodásból, másrészt a vándorlási különbözetből. A szénbányászat megindulása előtt a dorogi medence lakói földművelésből éltek. Az 1720-ban - a betelepítések következtében - tiszta német nemzetiségű Dorog, alig 200 főt számlált. * Az új telepítőtényező, a szénbányászat megjelenésével rohamosan nőtt a lakosság száma. A Magyar Bányakalauz adatai szerint a medence bányamunkásainak létszáma 1879-ben 429 fő volt, de ezután felgyorsult a fejlődés. Tíz év múlva közel háromszoros, tizenöt év múlva négyszeres, húsz év múlva, 1898-ban pedig 4,5-szeres (1938 fő) létszámmal dolgozott a medence.

2 A bányanyitás után közvetlenül a környező községekből csak kevesen jelentkeztek bányamunkásnak. A szénmedencébe özönlő népességet az Osztrák-Magyar Monarchia egész területéről toborozták. így a bányatelepek a nemzetiségi keveredés tarka képét mutatták. Kezdetben a szakmunkások túlnyomórészt a monarchia más országaiból származtak. Fokozatosan azonban a környező falvaklakossága is bekapcsolódott a bányamunkába, kialakítva a "kétlakiak" rétegét. Sőt, a bányászat stabil munkástörzseként - a távolabbi vidékekről toborzottak labilitása miatt - egyre inkább a bányák közvetlen közelében fekvő községek lakói jöttek számításba. A bányanyitás után az őslakosság jelentős része továbbra is földműves maradt, de az ideáramló bányamunkásság megváltoztatta a települések foglalkozási jellegét (1. kétlakiak rétege). Akeresőfoglalkozásúaknak idővel egyre kisebbszázalékát alkották az őstermelők. A századfordulón még közel egyforma volt az arány a két foglalkozási ág között, de 1920-ra már Dorog lakosságának 87%-a volt bányász, illetve ipari munkás. Dorog település-fejlődésére jellemző, hogy az 1877. évi választójogi törvény kerületi beosztása Dorogot tette meg az esztergomi járás községeinek kerületi székhelyévé. 1892ben a Samu-akna megindulásával Dorog lett a bányafelügyelőség székhelye, a medence központja. Az akna elfúlása után (1904) a dorogi banyafelügyelőség megszűnt, egy időre ismét Anna-völgyről vezették a telepet.^ AXDC század végére kialakult a medence bánya jogi térképe. A két nagy érdekeltség: a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. és a nagyobb területet bérlő Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. (bányáit 1925-től átveszi a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.) kialakulása, vetélkedésük előmozdította a bányászat műszaki-gazdasági fejlődését. A termelés felgyorsult. A századfordulóra elérte a 448 ezer tonnás éves széntermelést, ami több mint ötszöröse volt - a vasút megindulása előtti -1899-es esztendő termelésének. Ezt csak 12 év múlva sikerült újra túlszárnyalni.

4 A XX. század második évtizedének tragikus eseményekben rendkívül gazdag időszakát jelentős kon juktúra vezette be. Már a tizes évek elején jelentkeztek a növekvő szénigények, Európa-szerte folytak a háborús előkészületek A széntermelés 3 év alatt 28 %-kal növekedett. 1916-ban a medence termeléséből 74-26 %-os arányban részesedtek az Esztergom75