Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

Néprajz - Kövecses-Varga Etelka: Mogyórsbánya a népi építészete

Századunk első évtizedeitől kezdve már a borított deszkafödémet is alkalmazták. A keresztgerendákat alulról is bedeszkázták, de itt a deszkák között 10-10 cm-es rést hagytak. Erre nádból készített burkolóréteget, "stukatórt " szegeltek fel, s ezt dróttal is felfogatták, majd pelyvás sárral bevakolták. A "stukatórt" a n. világháború után - ha nem lehetett hozzájutni, gyakran később is, a hatvanas évekig - saját maguk készítették. - A nádat a falu határában, a Pélif öldszentkereszt felé eső réteken szedték. Egy másik födémféle volt az un. "telistukatór", amely azonban sok fát igényelt és ezért csak a módosabbak alkalmazták. Csak a századfordulótól kezdve jelent meg. Készítéséhez fenyőfa törzseket használtak. A fatörzseket hosszában elfűrészelték, és az így kapott fél törzseket lappal lefelé fordítva, szorosan egymás mellé helyezve a keresztgerendákra fektették. A padlás felől a törzsek közötti hosszanti árkokba nádkötegeket fektettek és az így kapott felületet agyagos sárral tapasztották be. Alulról a gerendákat szintén stukatúrnáddal borították. Ezt a fajta födémet az előbbivel szemben azért nevezték "telistukatóraak", mert az előbbinél a felső és az alsó deszkázat között üres rész volt, míg itt fenyőgerendák töltötték ki. A tető Mogyorósbányán az emlékezet szerint mindig a szarufás tetőszerkezetet alkalmazták. A szelemenes megoldás a gazdasági épületeknél sem fordult elő. A tetőszerkezet a támasztott szarufás típusba tartozik. A szarufák alul a sárgerendákba vésett hornyokba illeszkednek, felül pedig egymásba vannak csapolva. Felső részüket a torokgerenda, a "kakasülő" köti össze. Több házon előfordult a vízcsendesítő gerenda alkalmazása is. Az 1920-as évektől kezdve, amikor az ereszes házak mellett megjelentek a tornácos házak /ném. "gang", "hambit"/, a tornácot a födém- és a tetőszerkezet átalakításával valósították meg. Az átalakítás lényegében az eresz kiszélesítésével történt. A keresztgerendákat az udvar felöli oldalon meghosszabbították, amelyhez "kölökgerendákat" használtak, és ezeket nagyméretű ácskapcsoksegítségével toldották a keresztgerendákhoz. A szarufák /"szalufák"/ oldalát a kölökgerendák udvar felé eső végével áthidaló gerendával kötötték össze. Ezáltal a tornác tetősíkja laposabb volt, mint a házé. Az újonnan épített, vagy új tetőszékkel ellátott házaknál a tetőszék a tornácot is magába foglalta. Az udvar felől a keresztgerendák végére a ház hosszanti oldalával párhuzamosan újabb gerendát /"koszorúgerendát"/ tettek fel, s ebbe csapolták be az udvar felől a szarufák végét. A tornác szélét oszlopok tartották. Az oszlopok a legegyszerűbb megoldások esetében ácsolt gerendák, az igényesebb megoldásoknál vályogtéglából épültek, mindkét esetben négyszögletes átmetszettél. A faluban tetőforma szerint általános volt a nyeregtető. Az 1920-as évektől kezdve a nyeregtetőket lekontyolták, ül. az újabbakat kontyolt nyeregtetővel látták el, "lecsapottra csinálták". Ezt a régi házaknál úgy alakították ki, hogy az első 2 szarufapárt rövidebbre vágták és végeiket gerendákkal kötötték össze. A lecsapott" tető elterjedésének oka a divat volt, bár adatközlőim egy része azzal magyarázta, hogy az így kialakult alacsonyabb utcai oromzatot könnyebb volt meszelni. Ha az átalakítással egyidejűleg a födém és a tetőszerkezet gerendázata is kicserélésre került, akkor a falat 2-3 sor téglával megemelték, amelynek viszont presztízs-okai voltak. Már a múlt század második felében épült házaknál is előfordult, hogy a házak utcai homlokzatát városias formában építették úgy, hogy a tetősíkon kétoldalt túlnyúló keresztgerendák fölé még két sor téglát raktak fel.*V6.kép/ 155