Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)
Néprajz - Kövecses-Varga Etelka: Mogyórsbánya a népi építészete
Előfordult az is, hogy az eredeti hosszúház mellé az utcafronton még egy szobát építettek, amelynek tetőszékét összekötötték az eredetivel. így egy hosszú, az utca vonalával párhuzamos szárny alakult ki 4 ablakkal. 42 /7 Jcép/ Egy másik esetben a széles utcafront úgy jött létre, hogy a lakóházat egy kapualj beépítésével összekötötték a házhoz tartozó hentesüzlettel. Ez a megoldás a kétszárnyas nagy, és a közepébe épített kis kapuval a régi esztergomi városi házakra emlékeztet. 43 Mindezek a korai polgárosulás jeleit mutatják a falu építkezésében. A tetőszerkezet elkészítése után a szarufákat vízszintesen belécezték. A léceket vas szegekkel rögzítették fel. A lécek egymástól való távolsága attól függött, hogy milyen tetőfedő anyagot használtak. A múlt század második felében háromféle tetőfedő anyag fordult elő a faluban: a zsindely /"sindel"/, a nád és a zsúp. E két utóbbit vegyesen is alkalmazták. Az 1920-as években szórványosan már a pala és a cserép is megjelent a házakon, de drágasága és a szállítási gondok miatt igazából csak a II. világháború után került sor az alkalmazásukra. Ezek a tetőfedő anyagok legelőször a bányászok lakóházain jelentek meg, mert ők nem tudtak elegendő mennyiségű zsúphoz jutni. Az 1900-as években lakóházat már nem fedtek zsindellyel. A szindelynek előnye volt a könnyűsége, de adatközlőim szerint kiszorulását az is elősegítette, hogy hamarabb tönkrement, mint a zsúp és tűzveszélyesebb is volt annál. Előfordult, hogy a tönkrement zsindelyt nem bontották le, csak rátették a tetejére a zsúpot. Az utolsó fazsindelyes háztetőt 1920 körül bontották le. Gazdasági épületeken azonban még hosszabb ideig megmaradt. A fazsindelyt a hagyomány szerint felvidéki tótok szállították le a Dunán Nyergesig. A mogyorósbányaiak is tőlük vásárolták. A zsindely fenyőből készült, hossza kb. 50 cm, szélessége 8 cm volt. Négyszögletes átmetszetű vas szegekkel voltak a tetőlécekhez rögzítve. A II. világháború előtt a faluban a nádtető gyakoribb volt a zsúpnál. A nádat a falu Péliföldszentkereszt felé eső területéről hozták. A nádfedés esetében a szarufákat ritkábban lécezték be, mint a fazsindelyes és a zsúp fedeles házaknál. A nádtetőket felvert technikával készítették. Az eresz vonalára egy-egy deszkát szegeltek fel, s erre allogattak az első sor nádat. Ezt felül a lecezethez gúzsolták. A gúzs anyaga rozsszalma vagy drót volt. Erre verték fel az első sor nádat, s ezt is legúzsolt ák. A második réteg f elteregetese előtt még egy deszkát rögzítettek az eresz széléhez, s ezt így folytatták tovább, míg 3-4 réteg nádat fel nem vertek a tetőre. A túlnyúló nádvégekből készítették el a tetőgerinc szegesét, de az is előfordult, hogy a nádvégeket letörték és a tetőgerinc szegesét már zsúpszalmával végezték el. A zsúpfedeles házaknál /"okleb", "oklebom pokrité'7 szintén a teregetős vagy felvert technikát alkalmazták. A legfelső sor kinyúló végéből készítették a szegest /"vrkocs"/. A szegest a nád- és a rozsszalma esetében egyforma technikával végezték: két összefogott nád- vagy rozsköteget egymás körül megtekertek, majd az egyik köteget a tetőgerinchez kötötték, a másikat a következő köteggel csavarták össze. Előfordult az is, hogy a nádat és a rozsszalmát vegyesen alkalmazták tetőfedésre. Ilyenkor a tető lécezetét részben nádkötegek helyettesítették. Erre teregették, verték fel a zsúpot. A héjazat rögzítését "csatlópárokkal" végezték. Az egész tetőt fél, egy méterenként vízszintesen rögzített rúdpárokkal fogatták össze úgy, hogy az egyik rúd a tetőn kívül, a másik vele párhuzamosan belül helyezkedett el. A rúdpárokat szalmagúzzsal, vagy dróttal kötötték össze, amelyet a tetőfedő anyagon nádvarrótűvel húztak át. 156
