Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)

Kakuk Tamás: Tábori történetek. Tatabányaiak a szovjet munkatáborokban

már nem vagyunk rabok, szabadok vagyunk! Na, erre megváltoztatták nagy kegyesen az étrendet. Kijevbe érkeztünk meg, majd Lemberg, s onnan haza. Feliálunk. Adamek István a kertkapuig kísér. Őt várják a tennivalók a ház körül, a veteményesben. Váratlanul felnéz az égre, s halkan maga elé mondja: A nagy hidegben legszebb az északi fény. Ezzel válunk el. A messze Északon - Locker György visszaemlékezése született: 1924. letartóztatásának ideje: 1945. október életkora: 21 év rabságának ideje: 98 hónap ítélet: 10 év fogolyszáma: l-T-32 hazatérése: 1953. november -Anagyigmándi 10 l-esbevonulási központba szólt a behívóparancs 1945 januárjában. Onnan aztán tovább vittek bennünket a csallóközi Csirizradványba. Na, itt kiválasztottak nyolcvankettőnket: irány Bécs, az Albrecht kaszárnya. Diverzáns kiképzést akartak adni, de hát már vége volt a háborúnak, a németek csak kapkodtak össze-vissza. Furtban otthagytak minket, hogy majd bevetésre kerülünk. Én itt megismerkedtem két német katonával, az egyikük az ezredirodán dolgozott. Volt neki egy csomó lebélyegzett menetlevele. Ezeket kitöltöttük magunknak, aztán megszöktünk. A Prága-Regensburg vonalon vonatoztunk fel és alá egészen május 9-ig. Ekkor kaptak le bennünket. A kaami táborba kerültem, de nem voltam ott sokáig. Szereztem civilruhát, kiengedtek egy német paraszthoz dolgozni. Az az ember annyira könyörgött: Ne menj haza, maradj itt! Á - mondom - haza akarok menni. így is történt, júliusban itthon voltam. Visszamentem a cementgyárba dolgozni. Október 11 -én jöttek értem. A barátom nővére mondta: Nyugodtan menj el, a Matyit is elengedték. Szóval, jelentkeztem a rendőrségen. Balatonfüredre szállítottak, rengetegen voltunk ott. Vallattak, vertek, állandóan kérdezgették: mit csináltunk? Hát nem csináltunk semmit. De ez nem érdekelte őket, december 12-én 10 évre ítéltek. Ponyvás teherautóval, nagy titokban a Sopronkőhidai börtönbe hurcolták a foglyokat. Télen kerültünk Lembergbe, itt volt egy óriási gyűjtőtábor. Összeszámolták az embereket, aztán szétszortírozták őket a Szovjetunió különböző részeibe. Tombaz-i bányák. Az Ural előtti nagy bányavidék, de mi nem lent dolgoztunk. A japán hadifoglyoknak építettünk lágert. Egyszer csak felnézek munka közben, hát észreveszek egy másik fiút, a Gelencsér Jancsit. O is hatostelepi volt. Jancsi! Gyuri! Szervusz! Amikor az őrök megneszelték, hogy beszélgetünk, én olyan verést kaptam, hogy két napig eszméletlen voltam. De azért a legnagyobb fájdalom az éhség. Én annál nagyobb fájdalmat nem tudok elképzelni. Mire képes az éhes ember, hogy csillapítsa. Egyszer bejött a táborba egy macska. Mi a Dallos Pistivel elkaptuk, megnyúztuk, megfőztük. Testvériesen elosztozkodtunk, még kevés is lett. Gorkijba erdőirtáson dolgoztam. Norma szerint kaptuk az ételt. Másfél köbméter fa műszakonként. Reggel konzerves dobozban kaptuk a levest, kék burizst adtak hozzá. A brigadérosok éjjel hozták a kenyeret. Negyven dekát. Ha megnyomtuk, vizet lehetett csavarni belőle, s ha rásütött a nap, a szivárvány minden színe rajta volt, olyan fekete volt. 143