Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Néprajz - Tisovszki Zsuzsanna: Népi orvoslás, növényismeret Esztergom-Szentgyörgymezőn

NÉPI ORVOSLÁS, NÖVÉNYISMERET ESZTERGOM-SZENTGYÖRGYMEZŐN Tisovszki Zsuszanna (Balassa Bálint Múzeum, Esztergom) A népi gyógyászat a paraszti gyógyító gyakorlat összefoglaló elnevezése a néprajzi szakirodalomban. Magában foglalja a betegségek eredetére, tüneteire és gyógyítására vonatkozó hagyományokat. A népi gyógyászat a nép természetismeretére, növényismeretére épül, valamint a gyakorlati tapasztalatokra: ez a népi orvoslás racionális, ésszerű magyarázatokon nyugvó része - azonban nem független a népi gyakorlat az irracionális gyógymódoktól sem. Az irracionális gyakorlat alapja a népi hitvilágban keresendő, és a népi vallásosságban. A népi gyógyászat racionálisnak nevezhető oldala elsősorban a gyógynövények felhasználásán alapult, de ásványi anyagokat, állati termékeket is felhasználtak. A gyógynövények alkalmazását nyomon lehet követni a görög-római gyógyászati munkától kezdve a középkoron át, a nyomtatott orvosi szakirodalomig. Nálunk különösen a 18. sz.-tól van sok példa a nép között való elterjedésére. „A néprajztudóst mindenekelőtt a népi szemlélet érdekli, a jelenségeket is aszerint értékeli, mennyiben illeszthetők vagy sem a népi gondolatvilágba. Az orvost viszont kutatásában, rendszerezésében a jelenségek tapasztalati értéke, haszna vezeti. Egy növénynél azt keresi, van-e abban valami hatásos hatóanyag, ami indokolja felhasználását. A racionális gyógymódokhoz kapcsolódó varázslatos mozdulattól eltekint, figyelmen kívül hagyja, vagy külön csoportba osztályozza" - írja Vajkai Aurél Népi orvoslás a Borsavölgyében c. könyvében (Kolozsvár, 1943.5. o.). Az elmondottak után nézzük egy szűkebb közösség, Esztergom-Szentgyörgymező (ill. kitekintve néhány Esztergom környéki községre) népének növényismeretét, a gyógynövények alkalmazását, racionális és irracionális orvoslási szokásokat. Elöljáróban Szentgyörgymezőről néhány adatot: Az Esztergom melletti Szentgyörgymező prépostságát állítólag István király alapította, annyi viszont bizonyos, hogy Telegdi Csanád állította helyre 1337-ben. 1893-ban Esztergom kormányi jóváhagyás mellett egyesül a hozzáépült Víziváros, Szent-Tamás és Szent-Györgymező községekkel. Ettől kezdve Szentgyörgymező különállósága természetesen folyamatosan csökken. Lakosainak száma ekkor kb. 3 ezer volt. Ma 4 ezer körül van. Szentgyörgymező katolikus népe főként földműveléssel: szőlő-, gyümölcstermesztéssel foglalkozott. A szőlőt, gyümölcsöt Pestre vitték eladni, a bort pedig a környező bányászközségekbe (Sárisáp, Nagysáp, Bajna stb.). Általában mindenki tartott állatokat is. Zárt közösség volt, különállóságát bizonyítja, hogy bár természetesen kapcsolatban állt a „nagyvárossal", Esztergommal, de nem vették jó néven, ha valaki a városból nősült, vagy oda ment férjhez. Szentgyörgymező társaséletének középponti helye az olvasókör volt. (Most mozi működik a helyén.) Az olvasókörben jöttek össze a fiatalok, de az idősebbek is. Volt külön olvasószoba benne, és itt rendezték a bálokat, mulatságokat. Szentgyörgymezőn emlékeznek még a gyógynövényeket piacon árusító (ßves-) asszonyokra, akik közül sajnos már egy sem él. 41