Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Dr. Székelyné Dévai Judit: Kis magyar oktatástörténet különös tekintettel Komárom-Esztergom megyék 1868–1945 közötti időszakára

ján. Jelen tanulmány is e sorrendiséget követi, szakirodalmi forrásokkal, a megye oktatástörténetére vonatkozó írott emlékekkel bővítve a kiállítás forgatókönyvét. 1. A HAZAI OKTATÁSTÖRTÉNET VÁZLATA „Népoktatásunk múltjában három nagy korszakot különböztetünk meg. Az első korszak Szent István korától a Mária-Terézia-féle Ratio Educationis kiadásáig, 1000-1777-ig tart. Ez a korszak egészen egyházias, uralkodó elve a vallás. E korszak alatt a nevelést egészen az egyház vezeti, s vezeti a reformáczió után is. Az iskola mindenütt a templom tornácza, a tanító a pap egyházfia, s a tantárgy a kis biblia." Legkorábbi hiteles oktatástörténeti emlékeink államalapító királyunk, István személyéhez és korához kapcsolódnak. A hazai keresztény egyház megszervezésével a nyugat-európai iskolarendszer meghonosításának a lehetőségét is megteremtette, s a fiához, Szent Imre herceghez írt „Intelmek"-kel a magyar pedagógiatörténet első oktató-nevelő alkotásának a szerzője is. A feudális rend megszilárdítását, a korabeli keresztény Európához való közeledést szolgáló intézkedései között találjuk II. törvényét, melynek 1. cikkelyében elrendelte, hogy minden falu építsen templomot. Ezek felszereléséről a király gondoskodott, szerkönywel való ellátásukkal, az egyházi képzés irányításával és a papok felszentelésével pedig a létrehozott két érsekség és nyolc püspökség vezetőit bízta meg. E vallási központokban hamarosan meg kellett hogy induljon a grammatika" (latin nyelv, írás, olvasás) tanítása és a kódexíró papok felkészítése is. A rövidesen kiépült székesegyházi, káptalani, szerzetesi és plébániai iskolaszervezetben az olvasást és az éneklést tanították, s a képzés a papi utánpótlást, ezáltal az engedelmes keresztény hívekké nevelést volt hivatott szolgálni. Az oktatás célját és tartalmát évszázadokon át az egyház uralkodó szerepe és a skolaszticizmus határozta meg: a latin nyelvű vallásos kultúra terjesztése volt az elsődleges feladata. „A bencések, majd később a ciszterciták, premontreiek, ágostonrendiek, ferencesek és domokosok, úgyszintén a kartauziak nálunk is neveltek és tanítottak monostoraikban, még pedig - eredetökhöz képest - európai norma szerint; hasonlóképp a székes és társas káptalanok kötelékében is voltak alapításuktól fogva iskolák, melyeknek tanítás-anyaga atrivium tárgyait bizonyosan felkarolta, esetleg a quadrivium egyik-másik ágát is." A világi nevelés három különböző alakban jelentkezett, Nyugat-Európában már a XII-XIII. századtól: a lovagi, illetve a céhekben és a városi iskolákban folyó képzés formájában. Hazai városaink legtöbbjében a XV században egy vagy több kolostor működött, mely az intenzív oktató-nevelő munkát kizárólag a rendbe lépő ifjak számára biztosította. Világi nevelés csak a főúri udvarokban, lovagi oktatás keretében zajlott. Káptalani iskoláink a XIV századtól képezték a már világi feladatokat ellátó hivatalnokréteg tagjait, akiket a köznyelv literátusoknak nevezett, s akiken értelmiségi tevékenységet végző, nem egyházi státusú férfit értett. Ugyancsak ilyen típusú intézményekből nőttek ki az első egyetemeink: 1367-ben - Közép-Európában elsőként Pécs, 1395-ben Óbuda városában. Egyik sem volt teljes - vagyis a bölcsészkari alapfakultásra nem épült egyidejűleg a teológiai, jogi, orvosi kar -, s rövid fennállás után mindkettő visszaminősült iskolává.

5 Fontos változásokat a XV század hozott: ez a városi oktatási intézmények gyors elterjedésének kora. Az iparúző-kereskedő és mezővárosi iskolák száma Békefi Rémig összeírása szerint a XIII. században 2, a XlV-ben 21, a XV-ben 165,1540-ig 138