Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Ötvösmester hagyatéka Esztergomban a tatárjárás korából

Magassága a fültől a talpig 16 cm, hossza az első lábtól a hátsó lábig 14 cm. Az oroszlán sörénye nem plasztikus, hanem csak hullámos vonalakkal van jelölve. A szájából a kifolyócső alatt a nyelve kiáll. Ilyen lehettett az esztergominak is a száj megoldása. A fül is olyan, mint az esztergominál. E két darab egy mester munkája lehet. A megmintázás primitívsége is erre vall. A soproni darab mellén kerek mezőben állatfej van, mely Nováki Gyula soproni muzeológus szerint nem oroszlán, hanem inkább kutyára emlékeztet. Mivel kutyának — mint mondottuk — templomi kegyszeren nem lehet szerepe, csakis párducfejre gondolhatunk. A párducfejjel, mint Krisztus-jelképpel a jaki templom faragványai között is találkozunk (13. kép). A soproni aquamanile fogantyúja is letört, helye azonban hátul 3 cm átmérőjű, a nyakon pedig 2,5 cm átmérőjű kerek lyuk formájában látható. Azonkívül a fej tetején 1,5x1,6 cm méretű négyszögletes nyilas szolgált a víz beöntésére. Lelőhelye ismeretlen. Eredetisége ellen kétely merült fel már a megelőző tulajdonosában is. Amennyiben hamisítvány, akkor is valamely hasonló eredeti után készült. A párduc-fej az oroszlányiak mellén egyházi kegyszer esetében nem lehet profán ábrázolás, hanem jelkép, ugyanúgy, mint az oroszlánalak is: Krisztust jelentő jelképvariánsok. A párduc-alak azonban — mint Krisztus-jelkép — nem azt az utat járta, mint az oroszlán-alak, hanem az adatok szerint, amelyekről a következőkben részletesen lesz szó, helyi viszonyainkban leli magyarázatát és útja kereken közel félezer éves múltba, az avar uralom idejébe vezet vissza bennünket. Hogy ezt megértsük, a pogányság és kereszténység közötti átmeneti állapot viszonyaiba kell kissé bepillantanunk. A térítés munkája akkor egybeesett az államszervezés munkájával, s mindkettőben a románkori egyházaink vezetői jártak legelői az Esztergomban székelő király és főembereivel együtt. Ma már mindjobban kibontakozik előttünk a királyi székhely irányító szerepének sok részlete, amely eddig teljesen ismeretlen volt a tudományos világ előtt. Újabb leletek, mint az esztergomi ötvös hagyatéka és ismert románkori templomainknak és faragott kőemlékeinknek a pogány népek hitvilágának szempontjából való újabb, behatóbb vizsgálata és az emlékanyag mai, igényesebb meghatározása kellően még fel nem használt kútforrást nyit meg történetünk egyik legizgalmasabb korszakának, a pogányság-kereszténység átmeneti korának története számára. Mindinkább kezd kibontakozni az a helyzetkép, hogy a románkor művészetének mintakincse, templomainak alaprajza és felépítésének rendszere nem egyes ötvösök, illetőleg építészek és kőfaragók egyéni ötletéből, hanem a missziós munka szükségletei szerint a nép széles rétegei szokásainak, hitvilágának messzemenő figyelembevételével (és természetesen, mint eddig is tudtuk, külföldi építészeti alkotások hatása alatt) korábbi korszakok művészetéből született meg. 166