Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

A Tokod-nagybereki kőfejtő felsőpleisztocén gerinces faunája

A farkasleletek tipikusak, köztük alpi vadkutyára (Cuon álpinus Pali.) utaló darabot felfedezni nem tudtam. A róka maradványai kisméretűek, inkább a Vulpes vulpes crucigera Bechstein alfajnak megfelőek, de a sarki róka méreteit felülmúlják, (tépőfog hossza 15 mm). A medve csontjait kivétel nélkül a barlangi medve vázrészeivel azonosíthatjuk. Ezt különösen alátámasztja 3 db M

2 alakja, a jellegzetesen kiszélesedő talonnal. A barna medve hiánya annál inkább meglepő, mert a térbelileg és korban közeleső tatai lelőhelyen éppen a barnamedve kizárólagos (Kormos, 1912). Különösen figyelemreméltóak a felső pleisztocén meghatározott szakaszára jellemző vadszamárfaj (Asinus hydruntinus Reg.) szép fogleletei. Felső, különálló fogakkal képviselt tejfogsora szerepel az anyagban, mely az irodalomban eddig tudomásom szerint nem volt ismeretes. A felső tej fogak feltűnően nagyok, a méretek a következők (hosszúság x szélesség a rágólapon): D

y 26x22, D'

1 29x19, a D

2 erősen korrodált, hozzávetőleges méretei 42x19 mm. A nagytermetű ló egyik tejfogát is meghatároztam, melynél ez a méret 39x24 (D

4

?). Egyébként az említett vadszamár egyéb fogleletei mellett a végtagcsonttöredékek jelentéktelenek. Ezzel szemben a nagytermetű pleisztocén ló lábközépcsontjai teljesen ép darabokkal képviseltek (6 mts, 2 mc3). A rénszarvas egykori jelenlétére mindössze egy bizonytalanul meghatározható, szétharapott ujjperc-töredék utal. Az óriásszarvast jól meghatározható csontmaradványok képviselik, többek között négy vetett agancs töredéke, melyek közül kettőt a hiénák összerágtak. Egyik agancsrész erőteljes példánytól származik, a tőrózsa keresztmetszete 100x95 mm. Végül említésre méltó egy mammuttejfog lelete is (lásd 6. ábra). KORMEGHATÁROZÁS A tokodi fauna összetétele annyira szokatlan és az eddigi hazai pleisztocén faunák — európai viszonylatban is egyedülállóan — gazdag sorozatának egyik tagjával sem azonosítható, hogy a szűkebb kormeghatározás nehéz feladat. A mai szibériai tundrák jellemző rágcsálóját, az örvös lemminget eddig hazánkból kizárólag a pleisztocén utolsó szakaszából az ún. Würm III. időszakból ismertük (Jánossy 1954, stb.). Minthogy itt, főleg a nagyemlősfauna egyáltalán nem erre az időszakra utal, először is meg kell vizsgálnunk az anyag rétegtani hitelességét, melyre az előbbiekben már röviden utaltam. Ezzel kapcsolatban a következőket kell megjegyeznem. A lemmingmaradványokat magam gyűjtöttem a keleti homokos löszfalban húzódó kultúrrétegből. Mint azt már említettem, e felett faunát tartalmazó rétegeket nem találtam, s különben is a gyűjtés megkezdése előtt a felette lévő részt eltakarítottuk, s így onnan semmi bele nem keveredhetett. 69