Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

A Vörös Hadsereg létrejötte, megszervezése Tatabányán és környékén

megjelentek az ellenforradalmárok és elálltak a kijáratot. Fenyegetőztek majd a termet bezárták. A bezárt munkástanács tagoknak azt kiáltották, hogy vége a kom­munizmusnak, készüljenek a halálra, mert ki fogják őket végezni, h.7 ellenforradalmárok az ablakokat betörték és fegyverrel fenyegették meg a munkástanács tagokat. A hangulat mind vadabb lett. Ekkor még tett­leg senkit sem bántalmaztak, mert másnap „törvényes úton" akartak ítél­kezni feledtük. Valószínű, hogy ígéretüket végre is hajtották volna, ha erre idejük marad. Az történt ugyanis, hogy éjjel néhányan, a néphez hű vörös őr lóháton Komáromba sietett, ahol jelentést tettek az események­ről. Innen telefonon riasztották az egész környék fegyveres alakulatait, a tatabányaiakat is. A faluban a vörös hadsereg egységeinek megérkezé­se után lövöldözés hallatszott. Az ellenforradalmárok kezdték a tűzharcot, de a munkások sem hagyták magukat. Rögtön támadásba kezdtek és csak nehezen tudtak az ellenforradalmárok elmenekülni. A kisbéri munkásőrök néhány órás késéssel érkeztek a faluba. Végül megemlítjük, hogy még Budapestről a nemzetközi munkászászlóalj is küldött támogatást. Ezután megkezdődött az < ellenforradalmárok kihallgatása. A nyomozást Lantos Bertalan elvtárs, 'Komárom megye biztosa vezette. Megalakult a rögtön-­ítélő forradalmi törvényszék, pártbiztos Katona Sándor elvtárs lett. Meg­hallgatták a helyi munkástanács tagjait és kihirdették az ítéletet. Az ellenforradalom vezetőit kötél általi halálra ítélték. így végződött egy ellenforradalmi kulák-puccs Császár községben. A tatabányai kommunisták tehát, ha kellett, akár életük kockáztatásával is kiálltak a proletárdiktatúra mellett. A munkászászlóaljaknál a parancsnok kizárólag munkás lehetett. Bevonták ugyan a katonai szakembereket is, de azoknak parancsnoki hatáskörük, de még fegyverviselési joguk sem volt. Igen következetesek voltak ezen a téren Tatabányán is. „Tatabányán régi tiszt nem lehetett sem a munkásőrségben, sem pedig a munkászászlóaljnál. Nem engedtük meg mi munkások azt, hogy itt a bányatelepen, soraink közé régi katonatisztek kerüljenek. Nem bí­zott a munkásság sem a katonatisztekben, sem a csendőrökben. Annak az egy csendőrnek is, aki a munkászászlóaljnak a parancsnoka volt, külön kellett 75-ünk előtt esküt tennie, hogy nem tesz semmit a régi rendszer visszaállítása érdekében." — mondja az egyik szemtanú, (hangfelvétel). Ahhoz, hogy a hadsereg feladatát teljesíteni tudja, biztosítani kell az élelmiszerellátást és a felszerelést. Az élelmezés gondját megnehezí­tette, hogy vidéken a parasztság elrejtette élelmiszerkészletét és gyakran erőszakos beavatkozással kellett megoldani a hadsereg ellátását. Akadtak olyan elemek is, akik a proletariátus nevében fosztogatták a lakosságot. Ehhez járult hozzá még az is, hogy a nagykereskedők — kulákok, jómó­dú termény- és gabonakereskedők — lépten-nyomon kijátszották a népi hatalmat. Voltak aztán olyanok is, akik megijedtek a munkáshatalomtól és saját irhájuk féltéséből felajánlották különféle készleteiket. Pl. Weisz Hermann, tatai nagykereskedő a direktórium közbelépé­sére nagyobb mennyiségű lisztet és egyéb élelmiszert ajánlott fel. Ugyan­így a tatai Cipőgyár tulajdonosa 600 pár cipőre való bőrt ajánlott fel. (Az elkészítésre nem maradt idő.) Végeredményben a Vörös Hadsereg ruházati cikkel való ellátása — ha nehezen is — folyamatosan megoldható lett volna, s a hadsereg 477

Next

/
Thumbnails
Contents