Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

A Vörös Hadsereg létrejötte, megszervezése Tatabányán és környékén

megjelentek az ellenforradalmárok és elálltak a kijáratot. Fenyegetőztek majd a termet bezárták. A bezárt munkástanács tagoknak azt kiáltották, hogy vége a kommunizmusnak, készüljenek a halálra, mert ki fogják őket végezni, h.7 ellenforradalmárok az ablakokat betörték és fegyverrel fenyegették meg a munkástanács tagokat. A hangulat mind vadabb lett. Ekkor még tettleg senkit sem bántalmaztak, mert másnap „törvényes úton" akartak ítélkezni feledtük. Valószínű, hogy ígéretüket végre is hajtották volna, ha erre idejük marad. Az történt ugyanis, hogy éjjel néhányan, a néphez hű vörös őr lóháton Komáromba sietett, ahol jelentést tettek az eseményekről. Innen telefonon riasztották az egész környék fegyveres alakulatait, a tatabányaiakat is. A faluban a vörös hadsereg egységeinek megérkezése után lövöldözés hallatszott. Az ellenforradalmárok kezdték a tűzharcot, de a munkások sem hagyták magukat. Rögtön támadásba kezdtek és csak nehezen tudtak az ellenforradalmárok elmenekülni. A kisbéri munkásőrök néhány órás késéssel érkeztek a faluba. Végül megemlítjük, hogy még Budapestről a nemzetközi munkászászlóalj is küldött támogatást. Ezután megkezdődött az < ellenforradalmárok kihallgatása. A nyomozást Lantos Bertalan elvtárs, 'Komárom megye biztosa vezette. Megalakult a rögtön-ítélő forradalmi törvényszék, pártbiztos Katona Sándor elvtárs lett. Meghallgatták a helyi munkástanács tagjait és kihirdették az ítéletet. Az ellenforradalom vezetőit kötél általi halálra ítélték. így végződött egy ellenforradalmi kulák-puccs Császár községben. A tatabányai kommunisták tehát, ha kellett, akár életük kockáztatásával is kiálltak a proletárdiktatúra mellett. A munkászászlóaljaknál a parancsnok kizárólag munkás lehetett. Bevonták ugyan a katonai szakembereket is, de azoknak parancsnoki hatáskörük, de még fegyverviselési joguk sem volt. Igen következetesek voltak ezen a téren Tatabányán is. „Tatabányán régi tiszt nem lehetett sem a munkásőrségben, sem pedig a munkászászlóaljnál. Nem engedtük meg mi munkások azt, hogy itt a bányatelepen, soraink közé régi katonatisztek kerüljenek. Nem bízott a munkásság sem a katonatisztekben, sem a csendőrökben. Annak az egy csendőrnek is, aki a munkászászlóaljnak a parancsnoka volt, külön kellett 75-ünk előtt esküt tennie, hogy nem tesz semmit a régi rendszer visszaállítása érdekében." — mondja az egyik szemtanú, (hangfelvétel). Ahhoz, hogy a hadsereg feladatát teljesíteni tudja, biztosítani kell az élelmiszerellátást és a felszerelést. Az élelmezés gondját megnehezítette, hogy vidéken a parasztság elrejtette élelmiszerkészletét és gyakran erőszakos beavatkozással kellett megoldani a hadsereg ellátását. Akadtak olyan elemek is, akik a proletariátus nevében fosztogatták a lakosságot. Ehhez járult hozzá még az is, hogy a nagykereskedők — kulákok, jómódú termény- és gabonakereskedők — lépten-nyomon kijátszották a népi hatalmat. Voltak aztán olyanok is, akik megijedtek a munkáshatalomtól és saját irhájuk féltéséből felajánlották különféle készleteiket. Pl. Weisz Hermann, tatai nagykereskedő a direktórium közbelépésére nagyobb mennyiségű lisztet és egyéb élelmiszert ajánlott fel. Ugyanígy a tatai Cipőgyár tulajdonosa 600 pár cipőre való bőrt ajánlott fel. (Az elkészítésre nem maradt idő.) Végeredményben a Vörös Hadsereg ruházati cikkel való ellátása — ha nehezen is — folyamatosan megoldható lett volna, s a hadsereg 477