Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Esztergom népességének és társadalmi rétegeződésének alakulása a XVIII. sz. első felében

„királyi Magyarország" egykori területeiről tekintélyes tömegek áram­lottak dél felé, főleg az Alföldre. Ezek' az északi megyék csak úgy on­tották a jövevényeket. Nagyobbára szökött jobbágyok, zsellérek voltak soraikban. Esztergom ez ármalás útvonalába esett. Egyesek a vándorlók közül megtelepültek a városban, mások csak átvonultak, hoszabb-rövi­debb itt-tartózkodás után továbbvándoroltak. 11 Bottyán János — a párkányi oldalon levő Bátorkeszi és Köbölkút falvak földesura — 1696­ban a kancelláriához intézett panaszában említi, hogy Esztergom ki­rályi város tanácsának nagyobb része, sőt maga a városbíró is, valamint a királyi város egyéb lakosai is az ő szökevény jobbágyai. 12 A németek betelepülése korán — még a XVII. század utolsó év­tizedében — megkezdődött. Méreteiről számszerű adataink nincsenek. A több csoportban érkező német telepesek neveivel már az 1699. évi dicalis összeírásban is találkozunk, de ekkor még csak elvétve jelennek meg. A Vízivárosban ez időszakban összeírt 94 személy döntő többségé­nek neve magyar'. Az idegen nevek között ez időben még gyakoribb a szláv, mint a német eredetű. A német elem nagyobb arányú előre­törése a századfordulót követően, főként a kurucüldözések időszakában tapasztalható. A kurucüldözések kapcsán elfoglalt birtokokba a kamara német telepeseket költöztetett be. A hűtlenséggel vádolt Rákóczi olda­lán kurucként harcolt esztergomi lakosok száma elég tekintélyes lehetett. Erre enged következtetni egy 1710. évi összeírás, mely szerint a fiscus kezére szállt kuruc-birtökok száma kereken 80. Ez alatt szőlő, vagy rit­kábban háztelek is értendő. 13 A kamara erőszakos németesítő törekvéseit és az esztergomi várőrség német parancsnokának, Kukländernek hatal­maskodását felhasználva, a betelepedett németség egy időre a királyi város vezetésében is nagyobb szerepet nyert de a számbelileg túlsúlyban levő magyarságiba rövidesen beleolvadt. 1 '' 1 Nem így a Vízivárosban melynek népessége csaknem teljesen kicserélődött, miután a kurucok feladták a rövid időre megszerzett várat (1705—6). Az alig 6—7 évvel korábban csaknem kizárólag magyar népesség helyét itt a németség foglalta el. Szembeszökően mutatkozik ez az 1699. évi dicalis conscriptió és az 1715. évi összeírás névsorának összehasonlításakor. A természetes szaporodás mértékét jelentősen befolyásolták ebben a félszázadban még többször is felbukkant pusztító járványok. Két íz­ben is pestis járvány tizedelte a népességet 1710—11. években és 1736— 41. években. Míg az előző, bár rövidebb ideig tartó járvány halálos ál­dozatainak számát nem ismerjük, az 1736—41. évből pestisben elhaltak számát Víziváros, Szenttamás, Szentgyörgymezőre vonatkozóan meg­őrizte egy megyei összesítő jelentés. 15 Ebből, egyéb adatok hiányában, egyben a királyi városban történt pestises halálesetek számára is követ­keztethetünk. 11 Sinkovits: i. m. 12 Villányi: Három évtized... 26. old. 13 Villányi: Három évtized... 228—232. old. 14 Bél Mátyás: i. m. 15 Esztergom Áll. Levéltár 53. sz. összeírás. 384

Next

/
Thumbnails
Contents