Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Philipp Zöch, egy elfelejtett esztergomi órás a XVIII. században

elterjedt ún. szekrényórákhoz vagy kolostorórákhoz tartoznak. Ë típus formaalakítása, mérete kötött; külső megjelenése úgyszólván egész Európában egyforma. Az órakészítő egyéni tudása és művészi törekvései a kötött formákon belül csak a szerkezet pontosságánál, a számlap vésésénél, esetleg zománcozásánái, valamint az előlap felső részén levő körcikkelyekben és a felső kis oldalablakban elhelyezett, áttört lemezből készült fémdíszek vésésénél érvényesülhetett. Zőch ránkmaradt órái is — ennek megfelelően — majdnem teljesen egyformák.

17 A többnyire világosbarnára pácolt, érett, viaszfényezett tölgyfából készült — egy esetben feketére fényezett — tokot Louis XVI. stílusú öntött aranybronz veretek díszítik. A lendületes kialakítású tetőrészen díszes fogantyú, amely két állatfej szájában elforgathatóan van felerősítye. A fogantyú levélkoszorúval és szalagcsokorral övezett stilizált virágot ábrázol, teteién kétoldalra lelógó levélfüzérrel díszített urna. A tető négy felső sarkát aranybronz fáklyák díszítik, amelyek alsó részét az öntés után simára esztergályozták. Az óra négy urnaalakra emlékeztető, stilizált virágot ábrázoló aranybronz lábon áll. A veretek egyformák, a cizellálás és az öntésnyomok eltüntetése azonban nem egyforma gonddal történt. Hasonló veretek egyéb magyar, így győri, soproni, budai, sőt kassai

18 stb. órákon is megtalálhatók. Ez arra mutat, hogy műhelyek foglalkoztak készítésükkel és árusításukkal. A legfőbb öntőműhelyek Bécsben voltak. Lehetséges azonban, hogy Magyarországon is voltak helyi öntőműhelyek, amelyek bécsi minták után dolgoztak. A kötött külső mellett a ránk maradt Zőch órák szerkezete és díszítése jól tükrözi a kor technikai és művészi fejlődését. A legkorábbi egy 1775—1780 körüli óra. Közvetlen Zőch Esztergomba érkezése után készülhetett. Az első világháború végén Esztergomban került elő az akkori fémgyűjtés során.

19 Orsójáratú szerkezete („Spindelgang") egyedi készítmény. Ütőszerkezetének kiváltó karjait az ún. „esőkilincseket" (bár azok rejtett helyen vannak és nem láthatók) nagy gonddal kivágott barokkos cikornyák díszítik. A csapágylemezeket (platinákat) egymáshoz rögzítő lábak (pillérek) díszesen esztergáyozottak. Rugótörés ellen túlhúzásgátló szerkezet védi a rugókat. Az ütőszerkezet ismétlő-negyedütő, mely két csengőhangú kis harangra üt. Ingája egy csavarmenetesen fel és lecsavarható körte alakú kis rejtett rézsúlyból és egy azzal együtt mozgó, a számlap nyílásán át látható, lencsealakúra csiszolt, réz ál-ingából áll. 17 Méretük — 1—2 om-es eltéréssel — 28 x 13 x 44 cm. 18 V. ö. Pritz István: Magyar Órák. Bp. 1943. 33. old. 19 A beolvasztásitól egy esztergomi festőművész és gyűjtő (Einczinger Ferenc) mentette meg, aki véletlenül meglátta és azonos súlyú rézkilincsért „kimentette" u beolvasztára váró rézholmik közül. 366