Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Ötvösmester hagyatéka Esztergomban a tatárjárás korából

Krisztus égi szerepére utal. Ezzel szemben a 8. kép 2 alatti változatban ugyanez a párduc-alak a nap és a hold jele nélkül mutatkozik, tehát nem égi szerepében jelenik meg. Saját farkába harap, ami azt jelenti, hogy a földi gyarlóságokat vállalta magára. A következő oldal a bűnöket jelképezi kígyók csomójával (8. kép 3). Végül az utolsó oldalon (8. kép 4) egy emberalakot látunk, akinek karjai kígyóvá változtak. Ez nyilván a bűnös emberiség jól érthető, szemléltető ábrázolása akar lenni. A négy képet egybe fűzötten nézve, a következő jelképes beszéd tárul elénk: „Krisztus a mennyekből a földre jött, emberi természetet vett fel, hogy a világ bűneit eltörölje és a bűnös emberiséget megváltsa". A jelképekhez szokott románkori nép ezt a jelképes beszédet minden magyarázat nélkül elsőre megértette és mert az ő hagyományos párducát látta ebben a szerepben, meg is szerette és a tanítást elfogadta. Ugyanez a jelentése egy másik esztergomi kőnek, amelyen a párducalak négyszer ismétlődik meg körben (8. kép 5.) A párduc-alak behúzott farkkal van ábrázolva, mint az előbbi kapitell első oldalán (8. kép 1) és mintegy az égből tekint lefelé a bűnös emberekre, akik feketés színre, a bűnök színére festett életfákkal vannak jelképezve.

31 A párduc, mint Krisztus-jelkép, a zalaháshágyi timpanon-domborképen az Ősmagyar pogányság legyőzőjeként jelenik meg (9. kép). Ezzel a maga nemében páratlan románkori domborképpel többször foglalkoztak az irodalomban.

32 Az előzmények (kettlachi stíluskör) ismerete nélkül azonban értelmét és jelentőségét nem ismerhették fel. A fő alakot Rómer Flóris is, Bogyay Tamás is oroszlánnak nézték. Ma már tudjuk, hogy a kettlachi stílusú párduc-ábrázolások közvetlen leszármazottja, szájában virágot tartva, egyik lábával az Agnus Dei szerepében a keresztet emeli a magasba, egyébként harciasan gázol keresztül az ősmagyar tarsolylemezek művészeti körébe tartozó fantasztikus szörnyetegek tömegén. Farka is virágban végződik. Hegyes füle van. Az oroszlánra jellemző sörénynek nyoma sincs rajta, (itt jegyezhetjük meg, hogy a kettlachti stilusú emlékanyagban oroszlán alakja nem fordul elő). Már Bogyay is felismerte a csernyigovi ivókürt állatalakjaival való bizonyos hasonlóságot. A. felső szembenéző állatpár az ún. Attila-kardja pengéjének vörösréz-betétjén (mindkét oldalon) megtalálható. Jellemző vonás, hogy csak a két mellső láb van meg, az elvékonyodó test egyszer megcsavarodik, és ezután hosszú növényi rész következik. Hasonló, hippokampus-szerű szárnyas állatalak látható a fő alak feje mögött. Egy ugyanilyent pedig 31 Gerevich T.: i. m. CXI. t. 3. Igaza van Gerevichnek, amikioir errőil azt írja, hogy a helyi stilus vonásait tükrözi (148. o.). Tévedés azonban az állatalakokban „vaskosan megformált oroszlánokat" látni. Az oroszlánra annyira jellemző sörény itt hiányzik, ezért párducnak kell tartanunk. A vastag törzsű párducábrázolás a Kettlach-stilus emlékanyagábain rendszeresen előfordul (példa: Kettlach, pontozott hátterű bronziemez). Nálunk még a domonkosfai (volt Vas m., most Jugoszlávia) templom timpanonjában találjuk ezt a vastagderekúra stilizált párducot, mint keresztet tartó .Agnus Der

'-t. 32 Bogyay T.: Isten báránya, Regnum, 1940—41, 112. skk. o.; Bogyay T.: Két Árpád-kiosri timpanondombormű Zala megyéből, Technika, 1941, 228. o. Ugyanitt a régebbi irodalom is megtalálható. 171