Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)

Ötvösmester hagyatéka Esztergomban a tatárjárás korából

ismerten igen szoros személyi kapcsolatok fűzték, nem lehet csodálkoznunk azon, hogy e kolostor készítményei elárasztották Pannoniát és hogy még a Tiszán túli fekete magyarokhoz is jutott belőlük. Fentiek alapján érthető, hogy a meginduló templomépítések kőfaragói és az akkori fővárosi ötvösműhelyek mintakészletében a párduc^alak, mint helyi hagyományokon alapuló Krisztus-jelkép, előkelő helyet foglalt el, s ezt a helyét az egész középkoron át, a török hódításig megtartotta. Az 1952. évi esztergomi ötvös-hagyaték párduc-alakos aqumaniléja tehát nem véletlenség. Ha 100 évet adunk rá a tatárjárás előtt, akkor is a XII. sz. közepe tájánál nem készülhetett korábban. Ebben a korban a kettlachi stílusú párduc-alakos kegyszerek már divatjukat múlt dolgok voltak. Utánpótlás hiányában a nagy tömeg vagy sírokba vándorolt, vagy elrcngálódott és elkallódott.

28 Szt István korában azonban ezek a kegyszerek még a legnagyobb divatjukat élték és az udvari művészet minden ágára igen nagy hatást gyakoroltak.

29 Ezt a templomok figurális faragványain és az ötvösművészeti alkotásokon egyaránt le tudjuk mérni. E kegyszerek nagy utóhatása a XII. században kezd mutatkozni, amikor a párduc-alakos templomi kőfaragványok megsokasodnak. Egyik legtanulságosabb példa egy esztergomi kapitell, amelynek négy oldala valósággal dramatizáltán adja elő ennek a párduc-alaknak a világ bűneit eltörlő szerepét (8. kép).

30 A sablonos, kettlachi stílusú párduc-alak kétféle változatban szerepel rajta, de mindegyik azonos a brunni, kettlachi, wocheiner-mitterdorfi, regensburgi és más rokon korongokról jól ismert párduc-alakkal. Jellemző rá az elnyújtott fej, a söi'énynélküliség és fölfelé csapott fark. Az esztergomi szóbanforgó kapitelien értelem szerint első a 8. kép 1 alatti ábrázolás: a visszanéző párducalak farka a has alá csapva a hát fölé kunkorodik. Törzsén a hold és a nap rávésett jelképe azt akarja jelenteni, hogy kozmikus lény. 30a. Tehát 28 A pannoniad kettlachi stílusú bronzok nagy része publikálatlan. Néhány publikált darab: Arch. Ért. 1894, 29. o. 9. sz. A fekete magyarok területén: Detta: Arch. Ért. 1896, 226. sk. o. 1, 2, 3. kép. A publikálatlanak lelőhelyei: Kiskőszeg (Baranya m.), Veszprém, Badacsonytomaj—Ábrahámhegy, Székesfehérvár, Klóétar, Ptuj—Pettau szintén a pannóniai területre esnek a jelenlegi Jugoszláviában: Hamvéi: Ujabb Tanulmányok, Budapest, 1907, 60. t. 2, 3, 62. t. II. 29 A kettlachi stílusú kegyszerek között voltak fejedelmi darabok is ezüstből, aranyból, gondos zománcmunkával. Ilyen a III. Béla (1173—1196) sírjában megtalált enkoipion, amely a sírba kerüléskor már igen erősen megrongálódott, öreg darab volt. Erről legutóbb a Jósa András Múzeum II. Évkönyvében írtam (Budapest, 1961), 41. o. 30 Gerevich T.; Magyarország románkori emlékei, Budapest, 1938, 150. o., CXII. t. 3 két külön kapitellről beszél, valójában a négy ábrázolás egy kapitell négy oldalán fordul elő és összetartozó: egy gondolatot szolgálnak. 30/a A hold ábrázolása nem szorul bizonyításra. A négyküllős napábrázolás az ősi pogány világból származó jelkép, melyet a románkor is átvett és többféle variánsban alkalmazott: Jak, főoltár festett falképén Szent György lovas alakja a négyküllős nap-szimbólummal jelzett kereszténységet védi meg a sárkánytól (ezt a négyküllős részletet, az egész kép egyik lényeges részét, nem szokták közölni). Tamaszentmária templomának déli falán hasonló négvküllős napkerék domborműves ábrázolása látható (másodlagos alkalmazásban). Feídebrő altemplomának külső déli falán is van egy „napkorong", melynek küllői a fugák. 170