Kiss Vendel: Végvári élet Tatán. Kuny Domokos Megyei Múzeum, Tata. Kiállítás a tatai várban. 1992. október – 1993. április.

ágyúval hajnalban megkezdte az előző évi ostromban megsérült DK-i (az ún. Ferrandó-bástya) lövetését. Az estig tartó tüzérségi tűz hatására a bástya domb felöli oldala leomlott, s a várárok jelentős része betemetődött törmelékkel. A rés elleni támadásra sorshúzás útján Mörseburg lovag ezredének 4 zászlóalját jelölték ki. Egy az ostromról tudósító, 1598-as, Nürnbergben megjelent kiadvány szerint az ezred zászlóaljanként támadta a rést, „az ellenség oly erős puskatűzzel és kődobálással fogadta, hogy a rohamot háromszor kellett megismételni." A negyedik roham előtt az ostromágyúk sortüzet adtak le a rés körül tömörült védőkre, majd a rohamozók betörtek a résen, és elfoglalták a falakat. A védők, a tatai ostromok forgatókönyve szerint, ismét a belső várban találtak menedéket. Mörseburg vallonjai egész éjszaka lőtték ágyúval a belső várat, majd augusztus 2-án reggel felszólították a törököket a megadásra. Az életben maradt közel 100 török a kegyelem reményében megadta magát, de a fegyvert letévőket — talán az előző napi kemény ellenállás miatt feldühödve — a vallonok a béggel együtt lemészárolták. Az ostrom során a török védőőrség (200 fő) teljesen elpusztult, a rés ellen rohamozó ezred vesztesége pedig 40 halott volt. A várral együtt gazdag tüzérségi felszerelés (36 db különböző űrméretű löveg) került a győzők birtokába. A várban kisebb helyőrséget hagyva (40 hajdú és 25 német gyalogos), a királyi seregek a következő nyolc nap alatt visszafoglalták Gesztes, Veszprém, Palota és Vázsony várakat. Ezzel a Buda körüli török végvárrendszert felszámolták, megnyílt az út az ország egykori fővárosa felé. « 24