Kiss Vendel: Végvári élet Tatán. Kuny Domokos Megyei Múzeum, Tata. Kiállítás a tatai várban. 1992. október – 1993. április.

lesőket hányván Zsámbék kastélyába száguldót bocsátván ott sokáig ellenkezvén, mindön fele barmokat juhokat elragadtak és el vittek, efféle ellenkező dolgaiknak semmi szüneti nincsen." — írja 1580 májusában Oveisz pasa. Egy 1578-as levél, a már említett Musztafa pasa idejében a budai mészárosoktól elhagyott állatok számát 7400-ra teszi, s ennek jelentős része a tatai vitézek számláján szerepel. A zsákmányszerző portyák gyakran jelentős hadi vállalkozások is. Buda mellett a Tata körüli kisebb török várak (Zsámbék, Val, Érd, Gesztes) állandó célpontjai a tatai portyáknak. 1578 márciusában a budai pasa az alábbi levelet írta: „Sárvári, pápai, veszprémi, palotai, győri, tatai tiszttartók gyakorlatossággal való várak alá száguldástul leshányásoktul, ragadozásoktul meg nem szűnnek, ím minapon is Zsámbék alá száguldottanak, az mieinket lesre akarták vinni, a Váliakat meg azonképpen Gesztes alját egy nap háromszor száguldottak meg." Egy 1581-es levélből arról értesülhetünk, hogy a pasa jelentős katonaságot kénytelen tartatni Vál mellett, mert a tataiak a vár porig égetését ígérték. Az itt felsoroltakból — természetesen csak kiragadott példák — az is kiderül, hogy egy-egy jelentősebb portyára a dunántűli főkapitányságnak szinte valamennyi várából összegyűltek a vitézek, alkalmanként még az újvári és lévai katonák is csatlakoztak a tataiakhoz. A hódoltsági jobbágyok adózásra és szolgálatra kényszerítése, a török helyőrésgek elleni támadások és az ezektől nehezen elválasztható lesvetések, zsákmányolások együttesen azt eredményezték, hogy a török uralom a végvári portyák hatókörén belül sehol sem tudott igazán megszilárdulni. Török puska XVII. század 13