Kövesdi Mónika: Főúri élet a XVIII. században – kiállításvezető a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum állandó kiállításához III. (Tata, 2002)

KIÁLLÍTÁSVEZETŐ A TATAI KUNY DOMOKOS MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSHOZ III. holicsi fajanszgyártól vette át, amely 1743 óta virágzott, és képviselte a kor magas színvonalú kerámiaművességét. A fajanszgyártás hátterében ezidótájt a Meissenben 1709-ben felfedezett európai porcelán iránti igény állt, a fajansztárgyak hófehér máza és jellemző dekorai a meisseni majd bécsi porcelán által nyújtott előképet követték. Természetesen megmaradt a fajansz saját formanyelve is, a technológiájából adódó, sajátosan e művességre jellemző jegyekkel. 1758-ban, a tatai fabrika alapításakor a birodalom addigi egyetlen fajanszgyárából, Holicsról érkeztek mesterek, de a kezdeti nehézségektől meghátrálva rövidesen itthagyták a gyárat. A termelés valójában 1768-ban indult meg, újabb holicsi mesterek érkezésével. A gyár vezetője Pram András, majd az ő szökése után Hermann Sándor volt. Hermann korai halála után özvegye, Frank Krisztina vezette a gyárat, az ő működése tekinthető a gyár virágkorának (1772-1788). Hermanne Frank Krisztina még Holicson az elzászlotaringiai keramikuscsaládból származó Gúny Domokos felesége volt, majd Hermann Sándor mellett újabb tapasztalatokra tett szert, s így hosszú időn keresztül sikeresen tudta vezetni a gyárat, olyannyira, hogy a korabeli források gyakran "Portzellános asszonyként" említették őt. Frank Krisztina első házasságából származó gyermeke, az ifjabbik Kuny Domokos (nevét már így, magyarosan írta) bár Tatán nevelődött, de kiszorult a gyárból, s féltestvére, Hermann Terézia javára le kellett mondania a tatai gyár bérletéről. Kuny Domokos így Budán alapított fajanszgyárat, s vált a magyar kerámiaművesség önálló, meghatározó egyéniségévé. A tatai fajanszgyár magyar kultúrtörténetben, iparművészetben betöltött jelentős szerepének köszönhető, hogy a gyűjteményt őrző tatai múzeum éppen egy jeles, tatai kötődésű keramikust választott névadójának. A tatai gyárat tehát Hermann Terézia és férje, Schlögl János György vezette tovább 1820-ig, majd lányuk, és annak férje, Pasteiner József. Ezidőtájt már nem bérlői, hanem tulajdonosai a gyárnak, melyben a hanyatló fajanszgyártás mellett kőedénygyártási kísérletek folynak. A kísérleteket Stingl Vince arkanista irányította, akit aztán később "szörnyű károkat okozóként" elűztek a gyár16