Kemecsi Lajos: A tatai fazekasság – kiállításvezető a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításához I. (Tata, 2000)

A TATAI FAZEKASSÁG 10. Céhkorsó (1865) egyiket, amely nagyobbszerűnek tűnt előttem. Hanem a kisebbek érdekesebbek. Több helyütt a máshol is megszokott kemencét találtam; de azok igen szegények, nagyon egyszerű módon apró kis kemencéket csinálnak maguknak. Belül méhkas alakú, magasságuk öt vagy hat láb, anyaguk föld és sár, oldalukon egy ajtóval. Ugyanolyan anyagú a burkolatuk is. Fenekén a talajban árkot ásnak, ahol három vagy négy vasrudat helyeznek el: ebből áll a kemence, a vasakra pedig a cserépedényeket helyezik: az egyik oldalon mélyebben ássák ki a földet és egy nyílást készítenek, amely a kemencével közlekedik: itt szítják a tüzet. Igen nagy mennyiségű fekete cserépedényt állítanak elő. Ez nem más, mint Wedgewood úr finom gyártmányának durva utánzata. Hogy ezt a színt megadják edényeiknek, a kemencét a fa teljes elégése előtt elzárják: így az edényeket Idteszik a füstös gőznek, amely azokba beleég. Néhányan azok közül, akik visszasugárzó kemencékkel rendelkeznek, ezeket a földbe ássák: úgy hogy a négy felületlap közül hármat a föld alkot..." A tatai fazekasok ekkor tehát ún. fekete kerámiát készítettek. Ezeknek az edényeknek egyszerű a díszítménye, csupán sávozást, vagy spirális vonalazást tettek rá. A sávozás a legősibb a díszítőelemek között. Ezen díszítőelem elkészítéséhez tompa hegyű, kvarc folyami kavicsot használtak. A fekete kerámiát egészen a 19. század közepéig készítették. A tárlóban látható a legrégebbi ismert tatai fekete korsó amely a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe tartozik. A 19. század második felétől a tatai mázas edény alapszíne már fehér, olykor enyhén sárgás árnyalatú. A díszítmények színei ettől kez15