Kemecsi Lajos: A tatai fazekasság – kiállításvezető a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításához I. (Tata, 2000)

KIALLITASVEZETO A TATAI KUNY DOMOKOS MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSHOZ I. 11. Fekete korsó dődően a világoszöld és a középkék. Látható a tárlóban a legkorábbi ismert évszámos mázas edény, egy kupa, amely 1802-ben készült. Az 1835-70-es évek között a tatai fazekasmesterek száma elérte a 71-et, a szegődtetett inasoké a 149-et. Az 1900-as népszámlálásban már 96 fazekasiparos szerepel Tata-Tóvárosnál. A Dunántúl egyik legnagyobb központja ekkor a tatai. Ezekben az években éli a fazekasipar a virágkorát. Az e mesterséget űzők 1872-ben a csutorásokkal együtt léptek be az Ipartársulatba a céhek megszűnését követően. A tatai céhes fazekasok működésének virágkorát idézik a különleges értéket jelentő évszámos munkaeszközök, a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött, 1854-es évszámot viselő „focsos edény", és a családi tulajdonban lévő 1868-ban készült zöld mázas íróka. Nem minden fazekasnak volt Tatán iparengedélye, saját műhelye. Ők az iparral rendelkező fazekasoknál végeztek bérmunkát. Szerződésük általában száz-száz edényre köttetett, ezért nevezték őket „százszámosoknak". Az 1920-as években a fazekasok száma 24 főről folyamatosan csökkent s 1955ben egyedül Csiszár József dolgozott közülük. Az 1970-es évek végétől ifj. Csiszár József és Végh Ákos működik a városban fazekasmesterként, őrizve a hagyományokat. A történeti emlékeket tartalmazó tárló felett látható térkép a tatai edény piackörzetét mutatja be. Eljutottak az itt gyártott edények a Duna-Tisza közén fekvő helységek mellett, a Felvidék illetve a Szigetköz tájaira is. A különböző fazekasközpontok vásárkörzetei nem voltak merevek, az érintkezési területek sokszor fedték egymást. Az 16