Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyüszi László (szerk.): Annales Tataienses V. Környezetváltozás, termelés, fogyasztás: a történeti ökológia kérdései. Tata, 2006.
Knézy Judit: Környezetváltozások, halászat és halfogyasztás a Dunántúlon a 16-19. században
feladata volt a rekesztékek, vizafogók, gátak, hidak, halastavak karbantartása. E munkákat a jobbágyok robotmunkájával végeztettek el, vagy szerződéssel a halászokra, molnárokra hárították. A halbeszolgáltatás mennyisége részben attól is függött, hogy ki gondozta a halászó helyeket, de főként attól, hogy első-, másod-, vagy harmadrangú halászó helyről volt-e szó. A győri püspökség a vámjövedelem fejében tartotta rendben a Rába kaput és hidat az 1587. évi összeírás szerint. 16 A török kiűzése után részben megkezdődött a korábbi halgazdálkodási rendszer visszaállítása, de nem érte el a korábbi szervezettséget és hatékonyságot. Egyes területeken megindultak a lecsapolások, viszont néhány földesúri tógazdaságot a korábbinál korszerűbben igyekeztek kezelni. 1746-47-ben a tata-gesztesi uradalom jónak látta rendbe hozatni halastavait, hogy kellő mennyiségű halhoz juthasson, mert a dunai halhozam éppen csökkenő tendenciát mutatott. A részben természetes, részben emberi beavatkozással létrehozott halastavak rendszere Tatán és környékén már az Árpád-házi királyok idejében működött és később is részét képezte az uradalom gazdálkodásának. 1' A török hódoltság utáni összeírások vizsgálták minden helység határában a malmokat, de a halászati lehetőségeket is. 1689-ben, Pincehely falunál megjegyezték a simontornyai vár javainak számbavevői, hogy a Kapósban a vizát kivéve mindenféle halat tudnak fogni. 1 8 A szigetvári vár javainak 1718. évi leltározásánál megemlítették, hogy jók itt a halászati lehetőségek (Almás folyó), de még jobbak lehetnének, ha a várárkokat és a mocsaras részeket rendben tartanák. 1 9 A tógazdálkodás több évszázados hagyományát folytatták, de nagyobb szakértelemmel rendelkező szakemberek alkalmazásával tökéletesítették az Esterházyak, Festeticsek, Széchényiek, Batthyányk stb. birtokain. A tata-gesztesi uradalomban pl. képzett cseh tómestert alkalmaztak a munkák tervezésére és irányítására. A halgazdálkodással kapcsolatos jogok és kötelezettségek már nem kerültek be az urbáriumokba és contractusokba (megszállatási szerződések), hanem a halászatot, illetve a halászat, rákászat, csíkászat bérlését felvállaló egyénekkel vagy csoportokkal külön szerződéseket kötöttek. A jobbágyok, bérlőhalászok szolgáltatásaként bekerült hal javának csak egy része jutott eladásra és a főúri udvarok háztartásának ellátására, más részével időnként benépesítették halastavaikat (ponttyal, csukával stb.), mint ez a halászati szerződésekből kitűnik. A Drávából kifogott halakból telepítettek az 1770-es években a csurgói Festetics-uradalom halastavaiba. 2 0 A modernebb vízrendezések a 18. század végén a gabonatermesztés fellendülése, a gabonaexportálási lehetőségek kiszélesedése következtében indultak meg a Duna egyes szakaszain, s a Balatonnál. A nagybirtokosok növelni kívánták szántóterületeiket. A szállítási szempontból kedvező fekvésű dunántúli uradalmakban, így pl. a tatai domíniumban is, ezek a munkálatok már az 1740-es években megkezdődtek. 2 1 A Kis-Balaton mocsarának lecsapolása az 1790/93 közötti években indult meg - jóllehet a munkálatok meglehetősen elhúzódtak -, ám így a halászati lehetőségek fokozatosan csökkentek. 2 2 A mocsarak lecsapolása, a folyóvizek állandó mederbe terelése az 1820-as évektől vett erőteljesebb lendületet a Dunántúlon. A Duna szabályozási és ármentesítési munkálatainak befejezése után - Solymos Ede kutatásai szerint - az 1860-as években már jelentős volt a hal61
