Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.

Kemecsi Lajos: Hagyatéki leltárak Tatáról, a 19. század elejéről

hagyatékukban fennmaradt számos gazdálkodási eszköz is alátámasztja. A szőlőművelés tárgyi emlékei a saját tulajdonú szőlővel rendelkezők esetében komoly hordó állományt és kiegészítő eszközöket is jelenthettek, míg a másoknál bérmunkát végzők esetében csupán kapa, ásó vagy metszőkés utal mellékjövedelmük eredetére. Az iparosok zöme hagyatéki leltáraik tanúsága szerint a parasztias lakáskultúrájú, vagyonosabb polgárok közé tartozott. A 19. századi inventáriumokban esetükben már viszonylag értékesebb bútorok (pl. ruhásszekrény) is megtalálhatóak. Öltözködésüket a németes divat szabályozta. A leggazdagabb iparosok vékony rétege a kereskedők polgári kultúrájához állt közelebb. Az ő háztartásaikban a leltárak szerint reprezentatívabb bútorok (pl. kárpitozott bútorok) illetve polgárias kiegészítő tárgyak is megtalálhatók, így például a korszakban terjedő divatos kávézás eszközkészlete. Az 1816-ból származó egyik leltár Fleischbauer Lorenz tóvárosi kávéfőzőmester hagyatékát rögzítve igazolja az ízlésváltozás helyi jellegét. Gyakori tárgy a tatai hagyatéki leltárakban a szenteltvíztartó és a kereszt. Szintén a vallási életre utalnak az imádságos könyveken, bibliákon kívül, a feljegyzésekben gyakorta szereplő szentmisékre elkülönített összegek. Ilyen Supka Márton inventáriumában is olvasható, aki 800 Ft-ot hagyott a kapucinusokra és 500 Ft-ot a piaristákra. Szintén gyakorta szereplő tárgytípus az inventáriumokban az asztali vagy a falióra. A 19. század első felében az óra még igen értékes tárgynak számított. Matusik János tóvárosi csapó 1815-ös leltárában „aczélóra" ezüst zsebóra is szerepel. A hagyatéki leltárak segítségével a tatai polgárok műveltségi szintjéről is információkat nyerhetünk. A leltárakban szereplő könyvek között a leggyakoribbak a vallásos kiadványok. Ezek mellett kisebb számban a kalendárium és az ún. ponyva-irodalom is szerepel. A hagyatékokban feltüntetett könyveket összehasonlítva, a kereskedők és az iparosok is olvasták a fenti munkákat. Ritkán szerepel a helyi inventáriumokban a kalamáris és az iratok egyébként is gyenge írástudásról tesznek tanúbizonyságot. A mezővárosi polgárok hagyatékaiban rendre felbukkannak különböző fegyverek. Rendszerint különböző rozsdás puskák, puskaportartók kerülnek feljegyzésre. A férfiak mellett Matusik János feleségének a leltárában is található fegyver. A harcias asszony tulajdonában egy hosszú puska és egy pistolet is volt. A mezővárosokban az 1740-es évektől egyre több kereskedő telepedett le. Közülük a zsidók száma 1784-ben elérte a 64-et. A tatai és tóvárosi zsidóságot a leltárak között képviselő kereskedők hagyatékában - a leltárak szerint - csak kevés munkaeszközt találhatunk, ellenben a bútorok száma és a konyhai-háztartási eszközök kiemelkedően magas aránya tanúskodik „városias" életmódjukról. Egyes eltérő stílusú jellegzetes díszítőtárgy, mint pl. a lámpás, élesen megkülönböztethetővé teszi a zsidók hagyatékait. Az üzlettel és esetenként jelentős árukészlettel rendelkező kereskedők mellett szerepel a leltárak között házaló zsidó árus, Kaufmann Farkas 1839-es összeírása is. Természetesen az ebben felsorolt tárgyak alapján nem lehetséges teljes képet nyerni a korabeli kereskedők helyzetéről, de értékes kiegészítést nyújt a pontosabb rekonstrukcióhoz. Az elsősorban zsidó kereskedők mellett fennmaradt egy „bukott görög kalmár" (Steviadis Theodor) hagyatéki leltára is 1823-ból. A tatai hagyatéki becsük között szerepelnek egy-egy kereskedő teljes árukészletét felsoroló leltárak is. Ezek alapján kutathatóvá válik, hogy a vizsgált korszakban milyen 81