Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.

Kemecsi Lajos: Hagyatéki leltárak Tatáról, a 19. század elejéről

tárgyakat szerzett be a népesség vásárlás útján. Az már a későbbi kutatások feladata, hogy megállapítsa, hogyan hatott az egyes manufakturális termékek megjelenése az ízlésvilágra, a nép művészetére? Az ismeretes inventáriumok alapján a leggazdagabb egykori tatai polgár Szerenka Ádám volt, aki árvaszéki elnökként került peres eljárás alá 1843-ban. Az árverési jegyzőkönyv 497 tételt tartalmaz, 6280 Ft értékben. Emlékezzünk az említett Batzkó Erzsébet nevű cselédlány szegényes hagyatékára, vagy Ribár János hazátlan zsellér idézett inventáriumára! Szerenka Ádám terjedelmes iratanyagából idézek egy részt, amely alapján hű képet kaphatunk a mezővárosi polgár kiterjedt mezőgazdasági tevékenységére: „.. .ugy nevezett csigás kertek közt 200 négyszögöl lóheréje, a tó melletti földön 3 kereszt rozs, a szöllösi dűlőben búza és rozs, a baji dűlőben tavaszi búza 3 kereszt és kukorica, a cséke tó aljai kertek között 992 négyszögöl vagyon a kertben 14 almafa, 20 körtvélyfa, 85 szilvafa, 20 ágy káposzta palánta, 61 alma és körtvély oltovány, 20 ágy őszi káposzta, 7 ágy zeller, 15 ágy sárgarépa, 3 oltott sárga barackfa, 16 ágy uborka, a kertben található Kő épület pálinka fözö Kazány káddal együtt. " Minden, hosszabb időszakban készült hagyatéki leltárakat felhasználó elemzés eredményeinek figyelembe vételénél ügyelni kell a leltárak készítésének időszakában lezajlott változásokra az anyagi kultúra terén. A tatai leltárak kutatásának folyamán gyorsan megállapítható volt, hogy egyes tárgy típusok kiszorultak, míg mások éppen ellenkezőleg terjedtek az 1770-1850 közötti évtizedekben. Az almárium, a modernebb hátaspad fokozatosan kiszorította a korábbi bútorok egyes típusait a használatból. A kihúzható asztal 1830-ban már megjelenik a tatai leltárban. Ezek a modernizációs kulturális folyamatok több, hagyatéki leltárakat elemző vizsgálatban összecsengő eredménnyel kimutathatóak. Ezen folyamatok kutatásában fontos, hogy a leltárakban a tárgyak felsorolását a ház helyiségeinek jelölésével végzik-e. A tatai leltárak között több ilyen alapos munka is található, a kutató szerencséjére. Ezáltal nem kell pusztán a tételek sorrendjéből fakadó következtetésekre hagyatkoznunk, hogy egyes tárgyak éppen hol kerültek leltárba. A tatai mezővárosi lakosság vagyoni megoszlásának vizsgálatához a források többségét jelentő összeírásokban szereplő földnagyság és állatszám adatok nyújtanak segítséget. A mezővárosi társadalomban a vagyonosság hiteles mutatói az esetek többségében a mezőgazdasági értékek. Ettől csak az egyedül iparukból élő kézművesek, illetve a jellegzetes jogállásúak térnek el (nemesek, zsidók).'

9 Fontos, hogy a korszak jellemző pénzügyi viszonyait figyelembe véve értelmezzük a leltárak ilyen jellegű adatait. Ebben segítségünkre van a megyei árszabás ismerete, 1813-ból. A devalvációk hatására utal a Supka Ferenc 181 l-es leltárában olvasható feljegyzés is: „.. .a böcsü o Bankóban esett meg, valutára reducaltatott. " A tatai háztartások eszközellátottsága a hagyatéki leltárak alapján tehát különböző volt. Általánosan megállapítható azonban, hogy a felszereltség színvonala, hasonlóan az ismert mezővárosi háztartások eszközkészletéhez, magasabb, mint a falusi paraszti háztartásoké. Ezt részben magyarázza, hogy a földműves parasztgazdaságok „pénzkitermelő" képessége alacsonyabb volt, ezért a gazdálkodáshoz szükséges, iparosok által készített eszközöket nagyon megbecsülték. A konyha felszerelésében a 19. század elején párhuzamosan találhatóak fa tányérok és tálak, illetve hagyományos fazekas ter88