Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Magyar Eszter: Falu vagy mezőváros? (Visegrád a 18. században)

A földesúri üzem más uradalmakhoz hasonlóan Visegrádon is biztosította néhány család megélhetését. A mezőváros lakosságából kerültek ki a földesúri konvenciós cselédek, így az uradalmi kocsis, az erdőőrök, az uradalmi hajdúk, a konvenciós hajósok, a révész, stb. Visegrádon kifizetődő volt uradalmi alkalmazásban állni. A fővadász volt a környék legnagyobb hitelezője, az uradalmi kádárból pincemester, majd malomtulajdonos lett, a kocsis és a hajdú hajótulajdonossá lépett elő az évek múltával. A malomtulajdonos molnár, a mészáros, a hajótulajdonos voltak azok a szakmák ill. vállalkozások, amelyek a mezővárosban az érvényesülés csúcsát jelentették. Érdekes módon a különféle adózási céllal készült összeírásokban a hajózással foglalkozók csoportja megfoghatatlan és észrevétlen maradt. A hajósok elsősorban fát, bort és gabonát szállítottak Budára. Vegyes vagyoni és társadalmi állású személyek tartoztak hozzájuk: az uradalom hajóin dolgozó állandó konvenciós alkalmazottak, az uradalom hajóin pénzért dolgozó, de fuvaronként felfogadott hajósok és saját hajón szállító hajótulajdonosok. Minden hajó legénysége hajóslegényekből, vontatókból és kormányosból, vagyis hajósmesterből állt. A hajósmesterré, esetleg tulajdonossá váláshoz a hajóslegényi, vontatói és kormányosi szakmai lépcsőfokokat kellett bejárni.

22 Visegrádra jellemző sajátosság, hogy az iparosok, a vállalkozók, a malom- és hajótulajdonosok, a kocsma és mészárszék bérlők, vagyis a paraszti életformától elkülönült foglalkozásokat folytatók a 18. század közepén már nem a házas vagy a hazátlan zsellérek közül kerültek ki, hanem egész- és féltelkes jobbágyok is voltak. Az Urbárium szerint 5,5 jobbágytelek telt csak ki a település határából a IV. osztálynak megfelelő 30 holdas teleknagysággal számolva. Ezen a földnagyságon 1755ben 12 egész telkes, valamint 50 fél és negyed telkes jobbágy osztozott. Az egy telkesjobbágyra jutó földmennyiség valószínűleg nem volt elég az önálló paraszti lét fenntartásához, mégis a helyi iparos és vállalkozó réteg a szűkös mezőgazdasági termelési lehetőséget is a kezében tartotta. Mindnyájan rendelkeztek szőlővel, és mivel ők laktak a Fő utca dunai oldalán fekvő telkeken, ők birtokolták a házak mögött a Dunáig hosszan elnyúló telken kívüli állományban lévő kerteket is. Ezen kívül irtásföldjeik is voltak. Valamennyien tartottak igás állatokat is.

23 A mezővárosban tehát nem ment végbe az ipar és a vállalkozás elkülönülése a mezőgazdaságtól még azokban az iparágakban sem, amelyek bárhol önálló egzisztenciát adtak, mint (például) molnár, mészáros, kocsmáros. Itt sem arról volt szó, hogy ezek a szakmák nem kínáltak művelőiknek megélhetést, hanem ekkor Magyarországon még a föld jelentette a vagyonfelhalmozás egyetlen lehetőségét. Ezek után nem meglepő, hogy az ismertetett mintegy 20 család, személy közül állították a bírót, és soraikból kerültek ki az esküdtek is, akiknek a száma a lakosság számához arányítva magas: 12.

24 Ez a jelenség talán még a régi mezővárosi hagyomány emléke. Érdekes, hogy a vezető családok közé tartoztak a konvenciós uradalmi cselédek is. E családok tagjai egymás között házasodtak, így is koncentrálva a vagyont. A szomszédos Dunabogdány jobbágyfaluban a 89