Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Magyar Eszter: Falu vagy mezőváros? (Visegrád a 18. században)

18. század közepén tevékenykedő 11 iparos a házas és a hazátlan zsellérek közül került ki. Hasonló volt a helyzet az általam szintén vizsgált Dorog jobbágyfaluban. Dorogon is a falu vezető társadalmi rétegét a paraszti munkából élő leggazdagabb telkes jobbágyok alkották a 18. században, és ezen a körön kívül rekedtek az iparos zsellérek, valamint a máshonnan beköltöző kocsmáros és mészáros vállalkozók. Dorogon és Dunabogdányban, az egységes német etnikumú falvakban a falu vezető elitjét alkotó családok német nemzetiségűek voltak.

25 Visegrád társadalmának más volt a nemzetiségi megoszlása is. A mezővárosi társadalom nem nemzetiségi alapon szerveződött, hanem egyrészről az iparos földtulajdonosok, másrészről a nincstelen zsellérek különültek el egymástól. Másként alakult ugyanakkor az összehasonlított települések nemzetiségi története is. Dunabogdányban és Dorogon a németség zöme egyszerre költözött be, és ez a tömeges beköltözés azt eredményezte (például) Dunabogdányban, hogy a falu őslakos kontinuus magyar lakossága szétszéledt. Ezzel ellentétes folyamat játszódott le a török hódoltságot szintén túlélő magyar lakosságú Pilismaróton, ahol a csoportosan betelepített németséget üldözte el, (illetve) késztette elköltözésre az erősebbnek bizonyuló magyar etnikum, és a falu lakossága alapvetően magyar maradt. Visegrádon a török hódoltság után nem jött létre semmilyen zárt etnikai összetartó mag, hanem a magyar és a német telepesek fokozatosan jöttek ide. Az első csoportos német betelepülők kevesen voltak, már egy működő közösségbe költöztek be, és a jelek szerint jól megfértek egymással. (A nemzetiségi problémákat vallási nehézségek is erősítették. A szomszédos falvakban a török kort túlélő magyarság református volt, a betelepülő németek katolikusak.) Visegrádon mind a németek, mind a magyarok római katolikus felekezetűek voltak. Bár a magyarok részaránya mindig alacsonyabb volt, a bíró személye felváltva német és magyar, vegyes nemzetiségűek az esküdtek is. Némi etnikai elkülönülés fedezhető fel a keresztelői bejegyzések alapján, a németek a németeknél, a magyarok a magyaroknál vállalnak komaságot. A vegyes házasságok kötése már a 18. század közepén megkezdődött. A mezőváros vezető elitjébe bekerülni szinte csak beházasodással lehetett. Általában az idegenből bevándorló iparos elvette egy elhalt vagyonos jobbágy-iparos özvegyét és ezzel átvette az ipart vagy a vállalkozást. A település túlnyomó többségét kitevő, legfeljebb csak kisebb szőlővel rendelkező zsellérek valóban az erdőgazdálkodásból éltek. (A lakosság zömének ma is az erdőgazdaság, és annak üzemei adnak kenyeret.) A fakitermelést, a kivágott és felfűrészelt fának a Duna-parti hajóberakodó telepre való szállítását a helyi jobbágyok bérmunkában végezték az uradalom számára. 1720-ban 1 öl tűzifa felvágásának és ölberakásának a bére 18 kr volt, a szállításának 24 vagy 30 kr. Ez a bér a későbbiekben növekedett. A Starhemberg uradalom, majd később a kamarai igazgatás idején legalább évi 1500-2000 öl tűzifát szállítottak Budára, és ennek a munkának csak egy részét fedezte a lakosság robotja. A többi „pénzes munka" volt. Az 90