Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Fatuska János: Curialisták és incriptionalisták Tatán
inscriptionalistájának, azaz, hogy az egykorúak kifejezték magukat, a kérdéses vagyont megszabott summában inscribálta. Ismét máskor a pénz ellenében inscribált vagyon a mentesítésben előírt idő lejártával minden fizetési kötelezettség nélkül szállt vissza az eredeti tulajdonos kezére, pontosabban: került újra az átmenetileg elengedett jobbágyterhek alá. Az inscriptio tartalmát az exemptáláskor különféle módokon és különböző időre szólóan határozták meg. Érvényre terjedhetett bizonytalan időre, a földesúr tetszéséig, megjelölt - vagy legalább limitált - számú esztendőre, az alkalmazott szolgálatának megszűnéséig, az exemptus személynek, feleségének, gyermekeinek, esetleg unokáinak haláláig, fiágának magvaszakadtáig, vagy egyszerűen az inscriptionalista summa visszatérítéséig, sőt elvétve az inscribáló elhunytáig. Némely esetben az inscriptionális összegből mintegy törlesztési részlet gyanánt előre megállapított mennyiséget beszámított évente a kérdéses birtok tulajdonosa, és amikor e részletek együttese elérte az inscriptionális summa nagyságát, akkor a mentesítés is hatályát vesztette. Arra is akadt példa, hogy az inscriptiót végző tulajdonos a szóban forgó ingatlant örökre felmentette minden rusticus kötelezettség alól, és ezzel azt tulajdonképp véglegesen a jobbágynak engedte oda. Az exemptálásnak azonban önmagában ekkor sem volt manumissio jellege, mert a kérdéses colonus - ha jobbágyról volt szó - az örökös személyi függés, helyesebben: a személyi függőségből folyó konzekvenciák alól - a szolgálatkötelezettséget kivéve - nem kapott, illetőleg csak akkor kapott feloldozást, ha az exemptionális levél ezt külön kimondta, azaz, ha ez exemptio valójában már személyi felszabadítással párosult. Ebből következett, hogy a manumissio mindig az emberről, annak munkaerejéről, végső soron az embertulajdonról, az örök exemptio pedig a földtulajdonról való lemondást tartalmazza. E körülmény viszont ismét csak az embertulajdon és a földtulajdon kettéválásának bizonyítéka. Inscriptionalistákkal a 17-18. században és a nemesi birtokokon is találkozunk, de legnagyobb számban nemcsak abszolút, hanem relatív mértékben is a 17. században és a nagybirtokosok uradalmaiban éltek. Soraikban nemesi rendűek, személyükben szabad rusticus állapotúak és örökös jobbágyok, oppidiánusok és falusi colonusok egyaránt tartozhattak, akár földművelők, akár iparűzők, akár egyéb típusú adófizetők voltak. Az exemptiók révén egyes periódusokban némely birtoktest már nem lebecsülhető, gyakran tekintélyes része nemesi rendűek kezére került. 31
