Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Gyáni Gábor: A biografikus és az antropológiai várostörténet-írás

su, a rendiség hatalmi szerkezetében szintúgy kiszolgáltatott helyzetű mezővárosok gazdasági, egyszersmind polgári tartalmú társadalmi és kulturális fejlődéséből fakadt.

3 így azután a várostörténet-írás, tehát az adott település teljes múltját monografikus módon bemutató történetírói műfaj is érdemlegesen főként arról adott számot, ami a kor tudományos pozitivizmusának a szóhasználatában a művelődés, a művelődési viszonyokfogalmának felelt meg. Magyarán: a városok és polgáraik, vagy általában a városlakók gazdasági tevékenységéről, életformájáról és kultúrájáról esett bennük leginkább szó. A városbiográfia ezzel úgyszólván megelőlegezte a politika- és államközpontú nemzeti történetírás évtizedekkel később kijegecesedő alternatív gyakorlatát, vagyis magát a társadalomtörténetet.

4 így viszont a várostörténet művelése és kivált a mezővárosok historikumára irányuló történész érdeklődés a századfordulón fölöttébb marginális dolognak számított. Amint R. Várkonyi Ágnes az egyik legjobb mezővárosi biográfia szerzője, a Hódmezővásárhely múltját több kötetben feldolgozó Szeremlei Sámuel példáján érzékeltette: válaszút előtt állt mindenki, aki várostörténet írására adta a fejét. „A hivatalos történetírás útja könnyű sikert, gyors elismerést ígért. Míg a másik, a reformkor racionalista antifeudális társadalomtörténeti szemléletének jegyében vágott út támadásokat, meg nem értést, közönyt kínált osztályrészül''

5 Ennek folytán a várostörténet-írás ekkoriban feltűnően kevés professzionális és akadémiai-egyetemi karriert ambicionáló történészt vonzott magához hazánkban. A helyzet később sem módosult érdemben. A várostörténet integrálódása a makrotörténetbe Igaz, közben új szelek kezdtek fújni azt követően, hogy a Mályusz-féle népiségtörténet, vagy a Hajnal-féle történeti szociológia programszerű meghirdetésével a város történeti jelensége, a város történeti helyi értéke egyszeriben felértékelődött. Elég emlékeztetni Mályusz Elemérnek a középkori magyar (és nem német) városi polgárságról még 1945 előtt publikált írására, vagy a mezőváros-fejlődésnek szentelt tanulmányára.

6 Vagy hadd utaljunk Hajnal Istvánnak az európai városfejlődés kezdeteit illető koncepcionálisan magával ragadó írására.

7 Mindez azonban közvetlenül nem a városbiográfia keretei között művelt várostörténet-írás fellendülését, hanem a komparatív gazdaság-, és társadalomtörténeti szemlélet térhódítását segítette elő és egyúttal hatott a várostörténeti kutatásokra is. Sőt, az 1945 után marxista irányba erőszakkal átfordított történetírásnak utóbb már arra is futotta az erejéből, hogy még magán a professzionális történetíráson belül is lehetővé tegye a várostörténet művelésére történő szakosodást. így értékelhető mindenekelőtt Szűcs Jenő 1950-es évekbeli pályakezdése, vagy a későbbi időből Bácskai Vera, Kubinyi András, Vörös Károly, Gyimesi Sándor (hogy csak a legszámottevőbb historikusokat említsem) és még sokan mások 1960-as és 1980-as évek közt kiterebélyesedő történetírói munkássága. Ők egy immár várostörténetre, vagy egyebek mellett erre is szakosodott történész típusát teste14