Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Magyar Eszter: Falu vagy mezőváros? (Visegrád a 18. században)

anyakönyvekben találkozni lehet családos iparoslegényekkel, segédekkel is, akik valószínűleg a helyi iparosoknál kaptak munkát és szállást, és nem vették fel őket az összeírásokba. Az 1755. évi kamarai összeírás szerint sokan éltek napszámból, egy részük nyilván a helyi vagyonos polgároknál talált munkát. A Starhemberg időszakban az uradalom erdeiben szénégetés, hamuzsírégetés folyt, ami szintén a helyi favágóknak adott kenyeret. Néhány személyt még az anyakönyvek is favágó foglakozásúként tartottak nyilván. A halálokok között előfordult a fakitermelés során elszenvedett baleset is. Az uradalmi jobbágyok a hulladék fával szabadon kereskedhettek. Munkáskezet kívánt a 18. század közepén beindult kőbányászat, és egyesek segédkezhettek a határban másutt is meginduló érckeresés munkálataiban. 1765-ben a kincstár a korábban Zichy birtokban lévő Óbudai uradalmat visszaváltotta, és a két uradalmat közös igazgatás alatt egyesítette. Az uradalom központja természetesen Óbuda lett, és Visegrád elvesztette korábbi birtokközpont szerepét is.

26 Ez a tény szintén a városiasodás ellen hatott, várossá válási lehetőségeket vett el Visegrádtól, bár a település megtarthatta korábban szerzett vásártartási jogát. Az egyesített uradalom volt visegrádi részét a kasznár vezette, aki 1787-ben készült instrukciója szerint egyszemélyben irányította a gabonatermelést és a borászatot, tehát a kasznári és kulcsári teendőket is ellátta. Az alkalmazottak közül Visegrádon élt az ispán, a kamarai földmérő, a fiskális és egy faeladással foglalkozó személy. A visegrádi erdők gazdasági súlyának megfelelően itt rendezték be az egész Óbudavisegrádi koronauradalom erdészeti központját, amelyet II. József 1785-ben erdőhivatallá szervezett át és élére a Hradek-likavai uradalomban tanult erdőmestert rendelt Malarcsik József személyében.

27 1786-ban megvalósultak a kamarai igazgatás 18. század elején kitűzött céljai, az időközben Pest-Budára költözött kormányhivatalokat - beleértve a hivatalnokok természetbeni illetményét is -, a katonaságot, a főváros közelében fekvő kamarai uradalmakból látták el élelemmel, tűzi- és épületfával. A visegrádi erdőkből kikerülő tűzifából ugyanakkor bőven maradt értékesíteni való is. Az uradalom igazgatása a visegrádi részben termett allodiális és kilenced gabonát és bort változatlanul Visegrádon tárolta, és innen szállította Budára. A hajópark gyarapodott, 500 akó bor befogadására is elegendő hajókról tesznek említést.

28 A mezőváros lakosságának életkörülményei nem javultak az új helyzetben. A lakosság létszáma nőtt, és nagy részük rendszeresen az uradalomtól kényszerült gabonát vásárolni a visegrádi magtárból. A gabonahiányt a szúk határ okozta, kevés szántóföldjükbe a gazdaságosabban termelhető kukoricát vetették. A szigorúbb kamarai erdőazdasági elvek (főleg 1785 után) a helyiek állattartását is nehezítették. A kamarai igazgatás még 1755-ben felszámolta az uradalmi juhászatot, amely valószínűleg az erdei legeltetésen alapult. Ezek után a lakosság sem legeltethetett juhokat. Erdővédelmi okokból megtiltották a kecsketartást is, a kecske pedig a visegrá91