Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Magyar Eszter: Falu vagy mezőváros? (Visegrád a 18. században)

Falu vagy mezőváros? (Visegrád a 18. században) Magyar Eszter (Budapest) A kérdésfeltevésre adható válasz, az, hogy a hajdani királyi székhely a török hódoltság után mely típusú településekhez sorolható a valóságban, hosszú fejlődési folyamat eredményét összegzi. Visegrád sűrűn váltogatta földesurát, volt kamarai, magánföldesúri, majd megváltozott körülmények között egy nagyobb uradalom részeként ismét kincstári birtok, és történetében egymást követték azok a fejlemények, amelyek a települést a falu, majd a mezővárosi lét felé sodorták. Visegrádot 1684 június 13--án szabadította fel a török uralom alól a Lotharingiai Ferenc vezette mintegy 4o ezer fős szövetséges hadsereg a Buda viszafoglalására irányuló hadjárat egyik előkészítő hadműveleteként. Mivel a városban és a várban csak török helyőrség és lakosság tartózkodott, a hadak elvonulása után a település romokban, lakatlanul állt. A magyarok már korábban elszéledtek, itt nem volt a későbbiekben sem semmiféle lakosság-kontinuitás. A felszabadított város korábbi civitás rangját már a 17. században elvesztette, a továbbiakban jogi állása mezőváros volt. Mezővárosként említi valamennyi kamarai, vármegyei és magánföldesúri forrás. A 18. századi eredetű összeírások és az első statisztikák is a mezővárosok között tartják számon, Bárándy nem is a leghátrányosabb jogállású úrbéres, hanem a bérlős mezővárosok közé sorolja.

1 De ha a 18. század végén összevetjük Visegrád jogi, gazdasági és társadalmi valóságát a mezővárosi rangtól elvárható funkcióval, úgy látjuk, hogy a település ekkor már a városiasodásnak semmi jelét sem mutatja. Visegrád helyzetét a hozzá hasonló természet- és gazdaságföldrajzi körülmények, de nem a kamara, hanem más földesúr fennhatósága alatt élő szomszédos falvakéval összehasonlítva, úgy látszik, hogy nem sok minden különbözteti meg ezektől a falvaktól. A lakosság létszáma nem nagyobb, a település kereskedelmi élete nem élénkebb, ipara nem fejlettebb a környező falvakénál. A Duna-kanyarban voltak olyan jobbágyfalvak, amelyek az iparosok lakossághoz viszonyított számát, és az ipar szerkezetét tekintve iparosodottabbak voltak Visegrádnál. (Pl. Dunabogdány és a szintén caput bonorum státusú Pilismarót.) 2 Nem tér el Visegrád helyzete lényegesen szomszédaitól az úrbéres terheket, a falusi önkormányzat jogi és gazdasági lehetőségeit tekintve sem. A 18. században Visegrád nem közigazgatási (birtokigazgatási), nem egyházi és nem kulturális központ. A mezőgazdasági termelés számára környezeténél is kedvezőtlenebb természeti adottságai pedig nem teszik lehetővé, hogy más Pest megyei mezővároshoz hasonlóan gazdasági felemelkedését a gabona- vagy a szőlő- és bortermelésre és kereskedelemre alapozza. Igaz, 83