Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Ifj. Gyüszi László: Zsidóság az Eszterházy család tatai uradalmában

Ez a kérvény említést tesz arról, hogy a hitközség már ekkor rendelkezett az uradalom által jóváhagyott szervezettel, azaz „policey Ordnung'

'-gal. Ezek a szerződések is bizonyítékai annak, hogy Tatán a 18. század közepén már jelentős létszámú és szervezett zsidóság lakott. Az ismert szerződésekből és egyéb rendelkezésekből is kitűnik, hogy erre az időszakra a hitközségnek már rendszeres jövedelme is volt. Ezek a jövedelmek a templomülések bérbeadásából, a templompénzből, a borpénzből és egyéb bérletekből folytak be. Az uradalommal kötött és időnként megújított szerződések védelmet nyújtottak számukra. A hazai zsidóság ilyen jellegű védelmi rendszere már a 17-18. század fordulójára kialakult. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az ún. „zsidótartási jog (jus tenere Judaeos) már nem kizárólagos felségjog volt, azaz a nemes embernek nem kellett engedélyt kérnie, hogy zsidót fogadjon oltalmába. A kialakult földesúri védelemnek így is két alapvető típusát különböztetjük meg: 1., az ország leggazdagabb főurainak birtokán létesült zsidó községek, melyek bizonyos privilégiumot kaptak (pl. Pálffyak, Esterházyak, Zichyek), 2., a kisebb birtokosok csoportja, akiknek birtokán kisebb létszámú hitközség élt és akikkel egyenként, illetve családonként állapodtak meg a védelemre vonatkozólag. Tulajdonképpen két fajta szerződést kellett kötnie a védelem alatt álló zsidó közösségnek az uradalommal. Erre klasszikus például szolgálnak az óbudai zsidó hitközség 1766-ban megkötött szerződései, melyek sok esetben mintául szolgáltak mások számára. Létezett egy külső és egy belső szabályzat. A külső szabályzat a zsidóknak a földesúr részéről adott szabadságlevelük volt, amelyet Schutz-briefnek neveztek. Az ún. belső szabályzat pedig a zsidók önmaguk alkotta szabályzata volt, amelyet a birtokos is jóváhagyott. Ez volt a policey Ordnung. Az általános szóhasználat szerint a védelmet nyújtó birtokost Schutzherr-nek, a védelem alatt álló zsidót pedig Scbutzjud-nak nevezték. A védelemért védelmi díjat, adót (Schutzgeld) kellett fizetni. A megkötött szerződések értelmében azonban a zsidók a földesúrral szemben is jogvédelmet találtak, ha a birtokos a szerződésben foglaltakat nem tartotta volna be. A tatai zsidó hitközség az első ismert szerződését 1758-ban kötötte meg az uradalommal. A 38 pontból álló szerződést szeptember l-jén Isac Cohn zsidó bíró és Moyses Lazarus írta alá. Ezt a szerződést az óbudai rabbi is aláírta. Valószínű, hogy az ő közbenjárására került sor a szerződés megkötésére, sőt közvetlen bizonyítékok hiányában feltételezhetjük, hogy valamikor a tatai hivatalból kerülhetett Óbudára, mert az okirat többször is megemlékezik róla. A szerződés 28. pontja utal arra, hogy a tatai hitközségnek is volt rabbija, mert bizonyos „újraválasztásról' ír. A szerződés további pontjaiból az is kitűnik, hogy a zsidó hitközségnek volt már tanítója (Schulmeister), kántora (Schulsinger), metszője (Schachter), egyházfia (templomszolgája, Schulbedinter), akinek hivatalos teendőit a szerződésben is rögzítették. A szerződés pontjaiban megfogalmazott kötelességek és jogok arra engednek 38