Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Ifj. Gyüszi László: Zsidóság az Eszterházy család tatai uradalmában

következtetni, hogy a tatai zsidó hitközség a 18. század közepére már teljesen kialakult, megfelelő szervezeti felépítése volt, élvezte az Eszterházy-uradalom bizalmát és védelmét.

4 Talán ennek a védettségnek, a földesúri védelemnek, „gondoskodásnak" egyik folyománya, hogy - Goldberger egyik közlése szerint - 1770-ben Tatán 310 zsidó lélek lakott, Tóvároson pedig 70. Ugyancsak Goldberger közöl Mandl Bernát adatai alapján egy 1774-ben készült felmérést, amely szerint Tatán 53 zsidó család lakott. Mohi Adolf a győri püspöki levéltár Canonica Visitációs adataira hivatkozva 1781ben 230 zsidóról számolt be. Az első - ismertté vált - szerződésből nem tűnik ki pontosan, milyen időtartamra kötötték meg. Az azonban biztos, hogy a „védelem" újbóli megállapítására időközönként sor került. 1787-ben például három évre kötöttek megállapodást. E dokumentum egyik érdekessége, hogy a mészárosokra vonatkozó pontok szinte kimaradtak, ami azt feltételezi, hogy mindenre kiterjedő külső szabályzatot kötöttek az uradalommal. Ugyancsak 1787-ben jelent meg a budai Helytartótanács 11868. számú rendelete, amely - mint egy központi útmutató - a Magyarországon letelepedett zsidó hitközségek által kötendő szabályzatok alapjául szolgált. Ez az előírás egészen 1848ig állt fenn. Sok tekintetben hiányosnak bizonyult. A hitközségek ezért kénytelenkelletlen saját hatáskörükben pótolták a hiányosságokat. Még így is tág tere volt a félreértéseknek és nem ritkán kellemetlen visszásságok alakultak ki. Erre Tatán is találunk példát az 1806. évi szerződés megkötése során. A tatai zsidók biztonságos állapotára, a kereskedelem szabad űzésére utalnak azok a dokumentumok {kontraktusok), amelyekben szerződéseket kötöttek marha-, tehén- és báránybőrök megvételére, előlegek megfizetésére. A tatai zsidó hitközség tagjainak becsületességére utal az az eset, amikor 1773ban bizonyos Borsodi Mihály május 24-én a kocsi plébániát kirabolva az egyházi ruhákat, értékes ereklyéket egy tatai zsidónak akarta eladni. Az illető azonban jelentette az esetet és a kocsmárossal együtt üldözőbe vette a rablót. Sajnos Borsodi Mihályt nem sikerült elfogni, mert a templomba menekülve - a kor szokástörvényei szerint - menedéket kapott. Az ügy és a rabló további sorsáról nincs tudomásunk.

5 Mind a zsidó hitközség, de az uradalom számára is nagy fontossággal bírt a zsidó bíró megválasztása. E tisztségre az uradalom kandidált személyeket, de ezek közül a hitközség választotta meg a számára legalkalmasabbnak ítélt személyt. A zsidó bíró hitfelei körében jelentős hatalommal bírt. Ennek megfelelően a legrátermettebb embert igyekeztek e tisztség betöltésére megválasztani. Ilyenkor nem elsősorban a vagyont tekintették kiindulási alapul, hanem az érdemeket vették számba. 1790-ben éppen azt a Steiner Áront ültették a bírói székbe, aki még saját kenyerét is alig tudta megkeresni. Hogy hivatalai teendőnek meg tudjon felelni, 1790. február 14-én Kempner Áron rabbi kért engedélyt 50 forint évi járulék kifizetésére. Az 39