Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Dóka Klára: Mezővárosok az egri püspökség és káptalan birtokán a 18. században

MEZŐVÁROSOK AZ EGRI PÜSPÖKSÉG ÉS KÁPTALAN BIRTOKÁN A 18. SZÁZADBAN Dóka Klára (Magyar Országos Levéltár, Budapest) A 18. században az egri egyházmegye az esztergomi után az ország második legnagyobb egyházigazgatási egysége volt: illetékessége egész Északkelet-Magyarországra kiterjedt. A püspök birtokához 1799-ben 40 település (város, mezőváros, falu, puszta) tartozott. Mint ismeretes, az óriási terület felosztására, a Kassai és Szatmári Püspökség megszervezése után, 1804-ben került sor, ami egyúttal a birtokrészek szétválasztását is jelentette. A középkor óta működő káptalan a 18. században is szétszórt, nagy kiterjedésű birtokkal rendelkezett. Az első népszámlálás idején Heves megyében nyolc, Borsodban 13 község tartozott hozzá és voltak területei Pest, Szabolcs, Abaúj, Gömör megyékben is. A káptalani birtok külön részét képező szemináriumi birtokok Apátfalva központtal Borsod megyében feküdtek. Ide tartozott Bóta, Bánhorváti, Királd, Mercse, Ostoros, Uppony, Kismező puszta, valamint részbirtokként Sáta, Omány, Mogyorósd.

1 A püspöki és káptalani terület földrajzi adottságok szempontjából három részre oszlott. Déli része a Tisza ártere volt, a szabályozások előtt az ország legvizesebb területe. A lakosság a török korban itt még jórészt ártéri haszonvételekből élt, de a felszabadító háborúk és az újjátelepítés után erre mind kevesebb lehetőség volt. A birtok legértékesebb része a Mátra- és Bükkalja síkságán feküdt. Bár a vidék a 16. század közepén a török hódoltsághoz került, és a harcok miatt nagy volt a pusztulás, a kedvező természeti viszonyok, a hegyvidék és a síkság találkozásánál adódó kereskedelmi lehetőségek miatt már a 18. század elején gyors fejlődés indult. A harmadik tájegység hegyvidéki jellegű volt. A Mátra és a Bükk völgyeiben épült falvak határát nagy kiterjedésű erdők borították, a déli lejtők Eger környékén alkalmasak voltak a szőlőtermelésre. Bár a hegyvidék jó része nem tartozott a hódoltsághoz, a várak (egri, szarvaskői, diósgyőri) a falvak lakóinak sok nehézséget okoztak. A török korban a püspökség Kassára, majd Jászóra költözött, az 1690-es években azonban újra birtokba vette székvárosát. A 18. század folyamán az egri püspöki széket négyen töltötték be: Telekessy István, Erdődy Gábor, Barkóczy Ferenc, Eszterházy Károly. Telekessy 1699-ben a Csanádi Püspökség éléről került Egerbe, ahol sivár egyházi életet talált. A megmaradt lakosság zöme a református hitre tért át, kb. 200 prédikátor és 60 katolikus pap működött. A birtokaikba visszatért földesurak házi kápolnákat rendeztek be, ahol a vallási élet ellenőrizhetetlen volt. Telekessy nagy érdemei közé tartozott az egri szeminárium létrehozása, hogy a 241