Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Szabó Péter: Nádasdy Ferenc és Pálffy Miklós vitézi kultusza

Minden bizonnyal uruk megaláztatását látták az esetben, s ezt az érzésüket - feltehetőleg - az udvar feje, Nádasdy Ferenc tényleges megalázottsága is táplálta. Nádasdy Ferenc vitézi kultusza tehát kiszorult a végekre. Ez már csak azért is így történhetett, mert birtokai - ellentétben Pálffy Miklós uradalmaival - kifejezetten a török-magyar határterületen feküdtek, tehát szüntelenül - még a nagy háború idején is - birtokvédő katonai akciókat kellett folytatnia. Mindent megvilágít Istvánffy azon közlése, mely szerint a szigeti pasa 1583-ban a Körmend közeli mezőn Nádasdy bort szállító szekereire csapott rá.

20 Nádasdynak elemi érdeke volt, hogy Zrínyi Györggyel, Batthyány Boldizsárral - ezzel a triumvirátust alkotó főúri társasággal szűkebb érdekeinek megfelelően is rajtaüssön a törökön. Ám nemcsak a magánérdekből fakadó lekötöttség, de sajátos attitűdje is távolította a császáriakkal való együttműködéstől. Nem volt autokratikus hadvezér. A vélemények ütköztetése - a hadvezetés kiformálásánál - számára mindennél fontosabb volt. 1587-ben, híres kalandja során a Balaton jegén átkelve eredetileg az adót megtagadó rác falvak ellen kívánt indulni. Erdős Pál veszprémi lovas százados azonban amellett érvelt, hogy Koppány ellen menjenek. Istvánffy megjegyezte, ennek - mármint Nádasdynak - „tetszett Erdős terve". Huszár Péter pápai parancsnok azonban meggyőzte Nádasdy Ferencet arról, hogy Koppány erős török helyőrség s kockázatos ellene indulni. „E szavak Nádasdyra nem kis hatást gyakoroltak, belátván, hogy azok nem egészen alap nélküliek" - így Istvánffy. (Hogy a magyar hadak mégis Koppányra mentek s ott arattak diadalt, az elsősorban a vakmerő Erdős érdeme volt.

21 ) Mi most ezt az esetet azért hoztuk szóba, mert híven érzékelteti a vitézeivel együttműködő „primus inter pares " Nádasdy szerepét, amely hadvezetési gyakorlat alighanem a végek sajátja volt. Ez a fajta seregvezénylés a szövetséges keresztény hadak irányításától teljesen idegen volt. A haditanácsban egyszer már eldöntött - s általában az osztrák tisztek által diktált - végzéseket szigorúan be kellett tartani. A központi vezérletnek a magyar - portyákhoz szokott katonaság - csak vonakodva vetette alá magát. Minderre jellemző az az Esztergom környéki hadművelet, amelyről Illésházy István tudósít. „Elindulánakazért, és elöljáróba az magyar gyaloggal és 2 ezer lovas huszárral 11/2 ezer fegyveressel elöljáróban Pálffy Miklós ment, hátuljáróban Schvarzenburg s Nádasdy Ferencz az derék haddal. Svarzenburg az török tábornak sok tüzét meglát143