Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kedves Gyula: Fegyverzet és haditechnika a 15 éves háborúban

vért védte testét. Ezzel igazából nem lettek védtelenebbek, hiszen a puskalövésektől, de még a közelről leadott pisztolylövésekkel szemben sem jelentett már megbízható védelmet a mégoly súlyos vértezet sem. Elhagyása viszont olyannnyira megnövelte mozgékonyságukat, hogy néhány évtized múltán a többi lovas csapatnem is levetette vértezetének legtöbb darabját. Magyarországon különben 1602-ben állították fel az első dragonyos egységet, s a dragonyosoknál találkozunk az első hitelt érdemlő adattal ütőkakasos pisztoly használatáról. Az igazi könnyűlovasságot Magyarországon a huszárok jelentették, hozzátéve ehhez rögvest azt is, hogy ezek még nem a 17. század második felére kialakuló klasszikus könnyűfegyverzetű huszárok. Fegyverzetük rendkívül sokféle, a leginkább összetett valamennyi Magyarországon tevékenykedő katonatípus között, mint ahogy feladatkörük is a legszélesebb volt. Fegyvereik között megtalálhatóak a régi lovagvilághoz és az új, a modern tűzharcot előtérbe helyező taktikához tartozók. A tizenötéves háború volt az utolsó háború, ahol még tömegesen használják a huszárkopj át, mint legfontosabb támadófegyvert. A 4-4,5 méter hosszúságú vaskos fanyélre (talán helyesebb rúdnak nevezni) 12-15 cm-es vashegyet erősítettek, a csúcs alatt kis zászlócska lobogott. Ezzel a fegyverrel a vágtában rohamozó huszárnak semmilyen vértezet nem lehetett akadály, védelmet csak a kopja félrecsapása jelenthetett. A tűzfegyverek terjedése azonban néhány évtized múltán kiszorítja a használatból, helyette karabély kerül a huszár kezébe (helyesebben a válláról lelógó övre). A legfontosabb huszárfegyver ebben az időben (és még évszázadokon át) a szablya, ez a keletről származó könnyű, ívelt, egyélű vágófegyver. Erre az időszakra már teljes mértékben kialakult a magyar szablyatípus, ami ugyan török hatásra jelent meg a magyar lovasokkezében a 15. századvégén, de a 16. század közepétől fejlődése önálló úton folyt. Legszembetűnőbb sajátossága a sas fejre emlékeztető, csapott végű markolatvégződés. Markolatkialakításának köszönhetően jobban kézbe illő, mint az eredeti török fegyver, a lendületből való sújtó vágásra alkalmasabb. Feltűnő a hosszú, pálca alakú keresztvas is, aminek mérete a század végéhez közeledve egyre csökken. A nyugati mintához igazodva itt is elkezdődik a markolatszerelékek kialakulása, aminek egyik legszebb, és igazán témánkba vágó példánya Pálffy Miklós szablyája. A fegyvert különben Schwarzenberg ajándékozta a törökverő hősnek Győr vára visszafoglalásának emlékére. Enyhén ívelő, széles, fokéles pengéje még a megszo71