Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kelenik József. Tata helye és szerepe a végvári rendszerben a 16. század utolsó harmadában

A védelem irányításának adminisztratív egységei a nagy földrajzi régiók szerint elkülönülő ún. végvidéki főkapitányságok voltak. Ezek kialakításában bizonyos szervezési-irányítási szempontok is szerepet játszottak. A főkapitányságokat alkotó kisebb egységeknek, a várkörzeteknek kialakulásában viszont már egyértelműen a természetföldrajzi körülmények voltak meghatározóak. A rendező elv mind a kanizsa-bajcsavári, mind a győri, mind az érsekújvári központú alsó-magyarországi, mind pedig a Kassáról igazgatott felső-magyarországi végvidéki főkapitányság esetében azonos volt : s ez nem más mint a vízrajz. Kanizsa alá rendelt kisebb várak a Zalát a Murával összekötő Kanizsa patak mocsaras völgyét védelmezték. Komárvár (Kiskomárom) a Kisbalaton átjáróit állta el, Zalavár, Szentgrót, Egerszeg a Zala vonalát, Szentgotthárd, Körmend, Sárvár és egy sor kisebb őrhely a Csörnöc és a Rába által képzett mocsársávot biztosította. Győr, Komárom a Duna, Érsekújvár a Nyitra, Kassa a Hernád völgyét zárta el. De a nagy tiszántúli várak Kalló, Ecsed, Szatmár is mind valamilyen víz, mocsár védelmébe húzódtak és egyben annak védelmére szolgáltak. Pontosan ez volt a helyzet a győri főkapitánysághoz tartozó Tatával is. Jóllehet ma már - több mint 200 év csatornázási és lecsapolási munkái után - nehéz elképzelni ugyan, de Tata a 16-17. században egy kiterjedt mocsársáv legfontosabb, ha nem egyetlen átkelőhelye volt.

5 Mint azt már említettük, a korban az erdők, a mocsarak és kis számú használható út miatt a hadak, de még a nagyobb lovascsapatok mozgása is erősen korlátozott volt. Jóformán csak azok az utak voltak járhatóak, amelyek magasabb helyen feküdtek és olyan talajon vezettek, amely a csapadékot gyorsan elvezette s nem ázott fel. Az ilyen utak - ritkaságuk miatt hihetetlen fontosságra tettek szert. Megtartásuk, elzárásuk, vagy elvesztésük megpecsételhette egy-egy országrésznyi terület sorsát. A török korszakkal foglalkozók előtt közismert, a Duna völgyének szerepe. A folyó részben vízi útként, részben pedig a partján futó utak miatt az ország közlekedésének tengelye volt. A török kézen lévő Esztergomból is kiváló út vezetett a Duna partján a keresztény területek felé. Csakhogy ez az út Almás falunál megtört. Innentől ugyanis Szőnyig a Duna árterülete húzódott. Magasabb vízállásnál Füzitő szigetként emelkedett ki a vízből, és az ár egészen Naszályig feljött. Ilyenkor mind a tatai tóból lefolyó, mind pedig a várostól északra eredő forrásokból és patakokból származó víz szétterült a völgyben. A bővizű Által ér, a források és a völgybe lefutó patakok 47