Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kelenik József. Tata helye és szerepe a végvári rendszerben a 16. század utolsó harmadában

kiadós havazások következtében az átlagos vízszint a mainál lényegesen magasabb volt. Mivel gátak nem akadályozták, csatornák nem vezették el a völgyekben összegyűlő vizeket, szinte minden természetes mélyedés, náddal, sással benőtt sekély, de átlábolhatatlan „vizesárokká" változott. Ezekben a völgyekben, mivel a vizek szintje állandóan változott, a helyzet áttekinthetetlen és kiszámíthatatlan volt. Nagy nyílt vízfelületek váltakoztak ismeretlen mélységű nádasokkal, szittyós, süppedékes zsombékosokkal, amelyekben megjelenésük látszólagos különbsége ellenére is volt egy közös vonás: lovastul is képesek voltak elnyelni az óvatlan utazót. A végvárvonal helyét így valójában nem a katonák, nem a Haditanács urai, hanem a természetes védelmi vonalat alkotó folyó- és patakvölgyek, mocsarak, illetve a rajtuk átvezető utak, hidak, átkelőhelyek határozták meg. A természeti adottságok azonban önmagukban nem képeztek leküzdhetetlen akadályt. A vizek nyújtotta biztonság csak viszonylagos volt, hiszen például egy-egy folyó csak addig védte a mögé húzódót, amíg az védelmezte a folyót.

2 A török elleni védelmi rendszer megalkotóinak igazi érdeme az, hogy felismerték a vizekben rejlő korlátlan lehetőségeket. Ehhez a feltételeket az 1568-as drinápolyi békekötés teremtette meg. Ezt követően ugyanis a törökkel szembeni korábbi kapkodást, ad hoc jellegű ellenállást felváltotta a tartós és szilárd védelemre való berendezkedés koncepciója. Még folytak a béketárgyalások amikor megkezdődött azoknak a bizottságoknak - comissioknak - összeállítása, amelyek azt kapták feladatul, hogy egy-egy határterületen felmérjék a védelem lehetőségeit. Végigjárták a környéket, megszemlélték az utakat, hidakat, átkelőhelyeket. Megmérték a folyók, patakok mélységét, kikérdezték a helyi lakosokat az időjárásról, a vízhozamokról, malmokról. Megvizsgálták a rendelkezésre álló erődítményeket és egyben helyet kerestek a határ védelmét biztosabbá tevő új őrhelyek számára. Tapasztalataikat és javaslataikat azután írásban összefoglalva az Udvari Haditanács elé terjesztették. 1568-1576 között neves olasz mérnökökből, építőmesterekből, tapasztalt veterán katonákból, élelmezési biztosokból, közigazgatási szakemberekből álló küldöttségek járták az országot.

3 A közel egy évtizedig halmozódó hatalmas tömegű információ elemzését követően az 1576-77. évi nagy haditanácskozás kodifikálta a magyarországi védelmi rendszer felépítésének és működésének elveit.

4 46