Borhy László – Számadó Emese szerk.: Acta Archaeologica Brigetionensia 2. Római kori csontfaragványok és modern hamisítványok (Komárom 2001)
Borhy László: A szőnyi csont- és kőfaragványokat hamisító műhely (Kat. 165-166.)
anélkül, hogy modem műhelyből való származását felismerhette volna. Ugyanakkor biztos kézzel állapította meg, hogy a faragványon a Kr.u. I. századi, a párizsi Bibliothèque Nationaleban (Cabinet des Médailles) őrzött ún. Messalina-kámeo ábrázolása látható, amely felveti a hamisítás lehetőségét (8. kép). A tárgyak mindamellett, hogy a késő antik művészet stiláris alapon nehezen keltezhető produktumainak benyomását keltik, első látásra - megtévesztő módon - a pannóniai bennszülött népesség IV. századig fennmaradó művészeti alkotásainak is tarthatók voltak a XIX-XX. század fordulóján, amikor a római provinciális művészetről alkotott ismeretek még a felhalmozódás időszakában voltak. R. Bianchi Bandinelli szavait idézve ezt a meglehetősen primitív ábrázolásmódot leginkább olyan népcsoportok művészetével lehet összehasonlítani, amelyeknek az ókori világ művészeti központjaival semmiféle kontaktusa nem volt. Ebből a szempontból ugyanúgy meghatározhatók lehetnének itáliai vagy kelta-pannoniai, illetve későantik művészeti alkotásokként, hiszen „egy ilyen alkotást igen nehéz keltezni: a primitív művészet, a kultúra-nélküliség híján van a történelemnek, és mindenkor ugyanazt a formát mutatják". Az egyre laposodó jelenetek, a fejek emelkedő száma a piaci kereslettel és az annak való megfelelés igényével magyarázható. Ennek következtében az egyre inkább túlterhelt csontfaragók mind kevésbé tudtak önálló kezdeményezéseket, saját motívumokat felmutatni. Alkotó képzeletük az első sorozat igényes másolataihoz képest teljesen lehanyatlott, és tevékenységük kizárólag az előképként kapott antik eredetik eladási és hamisítási szándékkal történő hamisítására, hamisítványok mechanikus előállítására szorítkozott. Ennek folyamán számos lemásolt részletet és bizonyos képi összefüggéseket a modern kori faragók már nem értettek, sőt, félreértettek, és a mechanikus másolás során hibásan adtak vissza. A korábbi viszonylag áttekinthető rendszer is teljesen felbomlott: a függőleges, majd vízszintes felfüggesztésre szánt „votív tárgyak" és „katonai rangjelzők" mellett „használati tárgyak" (a római művészetben ismeretlen formájú csontkanalak faragott nyéllel, hajtűk, időnként 3-5 cm átmérőt is elérő - és ennek megfelelően eredeti rendeltetésük céljára használhatatlan - gyűrűk, valamint rövid tunicába öltöztetett, fríg sapkás alakot ábrázoló szobrocskák, stb.) is készültek. A tárgyak formai változatossága ugyanarra az okra vezethető vissza: a piaci keresletnek akartak a megrendelők és a hamisítók mindenáron megfelelni, ehhez pedig gyorsan, minden egyéni kezdeményezést kizárva, és minden felesleges akadályozó tényezőtől mentesen kellett dolgozni. Csak találgatni lehet, hány csontfaragvány készült. Alapi Gy. 1915-ben mintegy 3000 darabot tudott összeszámolni, hiszen magángyűjteményekbe is nagy számban kerültek ezekből a készítményekből (pl. Cseley János cs. és kir. tanácsos komáromi gyűjteménye 1111 darabból állt, Milch Armin ugyancsak komáromi gyűjteménye 563, a Steiner-gyűjtemény pedig több mint 700 darabot számlált) 6 . A tárgyak többsége a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba, részben pedig - talán a népi faragások műfajába való besorolásnak köszönhetően - a Néprajzi Múzeumba került. Ez magyarázza azt, hogy brigetiói római gyökereitől teljesen elszakítva, a magyarországi pásztorművészet termékeiként kerültek a bugaci Pásztormúzeum állandó kiállításába. 6 Alapi 1915:passim. A harmadik sorozat: a hamisítványok
