Borhy László – Számadó Emese szerk.: Acta Archaeologica Brigetionensia 2. Római kori csontfaragványok és modern hamisítványok (Komárom 2001)

Borhy László: A szőnyi csont- és kőfaragványokat hamisító műhely (Kat. 165-166.)

A félreértések sorában már említettük a koszorút díszítő szalagcsomót vagy - a blericki darabon egyértelműen látható és jól meghatározható - mákgubót. Ezzel a díszítéssel feltehetőleg nem tudott mit kezdeni, s ezért csak egy pontmotívum formájában tüntette fel. A legérdekesebb azonban maga a mellkép. A kendövei fedett fejű, mellképben megjelenített alak a kőfaragó számára jól ismert lehetett a pannóniai sírművészet köréből, és maga is számos ilyen ábrázolást láthatott a Szőnyben előkerült sírsztélék női alakjain. Ez a sorozat nemcsak azt eredményezte, hogy a bennszülött népesség körében megszokott ábrázolásmódot követve az arcot háromszögszerűen adta vissza, hanem azt is, hogy a bronz díszpajzsdudor-előképen látható Gorgó göndör fürtös, kócos haja, amelyben tekergő kígyók is lehettek, számára a sírsztéléken látható kendő aláhulló redőit jelentette. Ugyanígy félreértette a bronz előkép Gorgó-ábrázolásának a halántékon kétoldalt megjelenített szárnyait. A bronz díszpajzsdudorokról, sőt, egyáltalán a római kori díszpáncélokról érdemes megemlíteni, hogy bronzlemez kalapálással történő nyújtásával (ún. trébelésével) készültek, vastagságuk 0,1-0,5 mm (!), és ennek megfelelően rendkívül tőré kények, főleg a felületből magasan kiemelkedő részek, nevezetesen a büsztök feje, arca esetében. Feltételezhetjük, hogy a szőnyi kőfaragó által előképként kapott bronz díszpajzsdudor Gorgójának halántékán a szárnyak letörtek, helyükön a sérülés nyomán keletkezett lyuk tátongott, amelyet a kőfaragó gondolkodás nélkül, szolgai módon lemásolt és a halántékon kétoldalt befúrt, azonos méretű, azonos mélységű lyukak formájában adott vissza. Végezetül, a kőfaragó számára a Gorgó jelentése, rémisztő arckifejezése, tágra nyílt szemei és vicsorító fogazata, esetleg az eredeti bronz előképen kioltott nyelve, nem lévén jártas a görög mitológiában és ikonográfiában, nem jelentett semmit. Mindezt az ókori művészetektől távol, gyökértelenül, az előképeket mechanikusan lemásolva adta vissza. Megrendelésre dolgozott, feladata az volt, hogy a kézhez kapott előképet a legapróbb részletekig lehetőleg hűen lemásolja, és a hamisítványt eladhatóvá tegye. Tudatlansága, az ókori ikonográfia terén mutatkozó félreértelmezései és szolgalelkűsége segítettek abban, hogy mintegy 100 év elteltével meghatározhassuk a hamisítvány készítésének helyét és idejét. Nem gátolhatott meg ebben még az álcázást célzó csaló szándéka sem, nevezetesen az, hogy a könnyen faragható, és a hátoldalon látható puntello, illetve az egységes méretű, és egymástól tizedmilliméternyi pontossággal elhelyezett szöglyuk-imitációk alapján feltehetőleg esztergán előállított alapformák révén nagy mennyiségben előállítható homokkő-faragványokat utólag szürke iszapszerű masszával vonta be, hogy patinás külsőt biztosítson az eladásra szánt, hamisított árunak. A fent említett magántulajdonban található egy állítólag hasonló körülmények között, Szőnyben talált 8,4 cm x 3, 9 cm méretű, mészkőből készült lovasszobrocska (10. kép). A lovon ülő figura deréktól felfelé letörött és ugyanígy letörtek a ló lábai is. A lovasszobrot egy főnézetre komponálták: elülső oldala plasztikusabb kiképzésű, míg a másik oldal meglehetősen lapos. A mozdulatlan, álló pozícióban kiegészíthető ló sörényét egyenes és görbe, azonban mindig párhuzamosan futó vonalkákkal jelölték. A párhuzamos vonalvezetés jellemzi a ló farkának szőrzetét is. A kantárt szintén stilizált vonalak jelzik. A lószerszámon egyszerű díszítések láthatók, amelyek közül a korongszerű ábrázolások (phalera) mindenképpen említésre méltók, hiszen stilizált megjelenési formájuk megegyezik a szemek már-már „szemüvegszerű" Szobrok, szobrocskák: a lovas császárszobor (Kat. 166.)