Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)
LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Benke Ferenc János: Emlékezés Szabó nagymamára
TISZAVILÁG V. Emlékezés Szabó nagymamára Benke Ferenc János * Remembering grandma Szabó - The remembering goes back to the mid '30s of the last century and follows the events until the end of the decade, and the beginning of the changing social and economic order after the cataclysm of the war. It exposes the struggle for living and social movement of a declassing family through the eyes of a child but with the thoughts of and elderly, experienced man. Tiszaföldvár, with its rural community, peasant and civic world showed everyone the way of living, and the accommodation on the well-trodden and respectable path with keeping the habits of the traditions and viable customs. This shines through the lines by the relation between the grandma and her grandchild, while the picture of River Tisza rises, which bank meant weekend and one day relaxation for every classes of local society in those days. This was possible and required. This writing is a bit of a common remembering. Az egyik este — rossz alvó lévén — eszembe jutott, hogy ha már megírtam emlékezésem Benke nagyapa munkásságáról 1, talán nem lenne érdemtelen anyai ágon arról az asszonyról is papírra vetni az emlékeim, akitől talán a legtöbbet kaptam emberségben, érzelmekben, könyv- és népdalszeretetben. Immáron korosodván egyre többet gondolok vissza rá, másrészt érdekes emlékeim vannak róla egészen pici gyerekkoromtól 1951 -ben bekövetkezett haláláig. Képi emlékező képességem igen jó, magamnak mindig mondom: ez valamiféle különleges adottsága a génjeimnek. Ami életem során maradandóan felgyülemlett bennem, nagyrészt képekben rögzült. Pontosan vissza tudom idézni a helyszíneket, az ott történteket, ám nevek, időpontok jórészt nem maradtak meg szürkeállományomban. A kép igen. Erre a maradék emlékképre támaszkodom, amikor megkísérlem csokorba kötni Szabó nagymamáról mindazt, ami megmaradt a tömérdek emlékkép között. Nagymama úgy jelenik meg előttem, mint aki vékony testével, sugáregyenes tartásával jön-megy bokáig érő, hosszú szoknyájában. Télen ez vastag anyag, nyáron valamiféle virágmintás kartonruha, de mindig hosszú, s így a nagymama az én gyermeki szemeimen keresztül máig nyúlánk maradt — persze tudom, én voltam alacsony. O így él bennem, szálfa egyenesen. A másik fontos emlékkép, hogy fáradhatatlanul tesz-vesz, rendületlenül, mi több kitartóan. Még egy fölvillanás: este az ágy végénél falra akasztott nyolcas petróleumlámpa sárgásvöröses fényénél olvas. Regényt; olykor a bibliát forgatja, és mindig a feje alatt van a már szétesőfélben lévő, megsárgult, töredezett szélű, ócska papírra nyomott Álmoskönyv, amit a reggeli ébredés után kezd böngészni. Sajnos a hangjának színét, hangmagasságát nem vagyok képes visszaidézni. Nagymama családja elszegényedett kisnemesi ág: az Arnóczkyaknak Békésen az úgynevezett vizesfási határban volt birtokuk a XIX. század közepéig, amikor valami oknál fogva kezdtek tönkremenni, lassan eladogatták a földjüket. Ezt Gizi néni (Vitályos Gizella) mesélte el, aki nagymama féltestvére volt. Ok reformátusok voltak, mint Békésen a lakosság döntő többsége. Apjuk az adósságok kifizetetlensége miatt öngyilkos lett. Édesanyjuk, Tyihák Esz* Nyugdíjas újságíró-szerkesztő, H — 6300 Kalocsa, Vörösmarty út 107. E-mail: benke.ferenc@kalocsakom.hu I A szerző említett írását a Tiszavilág VI. számában megjelentetjük, (szerk.).
