Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)
LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Benke Ferenc János: Emlékezés Szabó nagymamára
TISZAV IL ÁCi V. Ezen az úton lehetett a Tisza-partra menni. Betakarításkor, hordáskor két megrakott szekér is elfért itt egymás mellett. Innen a feljáró vagy lejáró a védgátra vezetett, egyébként egy meredek kocsiút volt. Nyáron a csordát ezen hajtották le a Tiszára hűsölni a viszonylag nem meredek, de iszapos vízre. Mikor már itt nem bírtam tovább, a nagymama a hátára vett és caplattunk a poros kocsiúton vagy a csapáson, hol megállva, hol leülve, amúgy kézen fogva. Ilyenkor két dolgot tett nagymama: énekelt és énekeltetett. Ekkor tanultam meg az Országúton hosszú a jegenyesor, hosszú a jegenyesor hazáig... kezdetű népdalt. A másik módszere volt, hogy mesélt a pesti évekről elterelve a fáradság gondolatát. — „Na, nem soká a csordajárásnál vagyunk — mondotta volt —, és máris otthon leszünk." Hol volt még attól a Virág utca eleje? A csordajárás közepén volt egy artézi kút, ahol mindig megálltunk egy szusszanásnyi időre, ittunk a hűs artézi vízből, és a vályúból csörgedező víz alatt nagymama megmosta a lábát, pihentünk, aztán indultunk a falu felé. Nem egyszer már a csillagos ég borult ránk mire hazaértünk. Egyébként a csillagfényes esték arra is alkalmat adtak, hogy nagymama megmutassa a csillagképeket. Tőle tanultam meg a Tejút ezüstszalagján tájékozódni, hol a Göncölszekér, a Hattyú, a Sas, mi több a nyugatra elhelyezkedő Mérleg az augusztusi égbolton. Ha lehullott egy csillag, mindig mondta: „Valaki meghalt, mert mindenkinek van egy csillaga — magyarázta —, és ha meghal az ember, a csillaga lehullik az égről." Hazaérve első dolga volt a jószág. Mielőtt bármit is tett volna, megnézte az ólakat, ha kellett, enni adott a jószágnak, és mindig első volt a macska. Éhes és fáradt voltam, no meg szutykos az út porától, de előbb enni akartam. Nagymama kivétel nélkül mindig azzal válaszolt: „Kisfiam, tanuld meg, első a jószág, mert ő nem tud kérni, és ha enni adtál neki, nem lábatlankodik körülötted." — ma is eszembe jut. Ilyen késői időben megmosdatott, enni adott, és úgy fektetett le. Miután magát is rendberakta, bebújt a dunyha alá, és ülve hangosan imádkozott. Ha még nem aludtam, vele kellett mondanom a miatyánkot. Egyébként a Tisza-part nemcsak jövedelmet jelentett, az adta az évi tüzelőt is. Részben az erdőből kitermelt főként puhafa és a rönk szolgált tüzelőként, másrészt a gátőr évente elárverezte a gát mellett felhalmozott több éves árvízvédelmi rőzseköteget, azt vették meg. 105
