Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Benke Ferenc János: Emlékezés Szabó nagymamára

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL 3. kép. Feltehetőleg Budán, a Normafánál készült; rajta Szabó Jánosné (balra), fia. Szabó János (középen) és anyám, Szabó Jolán elkészült a halié, és mindig volt hozzá vendég is. Délután a keszegek sütése is beindult, és a jó illatokra jöttek a vendégek, fogyott a bor és a sör. Ebben az időben a söntéshez kapcsolódó veremben szalmával kevert jég szolgálta a hűtést, amit a téli időszakban termeltek be a verembe. így mindig hűtött sört és szódát lehetett kapni, ami vonzotta a napozó és fürdőző vendégeket. Nagymama hallatlanul ügyelt a tisztaságra. Emlékszem reggel minden asztalt lesikáltak, nyírfa seprűvel pedig akkurátusan fölseperték a döngölt agyagot és a csárda környékét. Hogyan nézett ki a csárda? Mint mindenütt a Tisza mentén, a partot itt is egy szélesebb erdősáv követte. Az erdősáv mellett hosszában volt a kocsiút vagy dűlőút, ahonnan meg lehetett közelíteni a Tiszára merőlegesen fekvő szőlőket. Az ültetvények végében volt a kubikgödör, ahonnan egykoron a gátat építették meg. Tehát a csárda az ártéren volt, ami miatt minden nagyobb árvíz végighullámzott az épületen is. Ezért ez az építmény is úgy épült, mint az előző: cölöpökön, körbefont rőzséből, amit betapasztottak, s ez már cseréptetős épület volt. Az alaprajz nem méretarányos, azonban mutatja a csárda épületének elhelyezkedését. Csak egyetlen szoba volt, így, ha többen jöttek a hétvégéken a családtagok közül, ők a padláson aludtak. A kármentő helyiségében egy pult állott, amelyben — ha jól emlékszem — csupán egy fiók volt, és mögötte állt egy stelázsi a poharaknak, alatta pedig a mosogató. Az ivóban két sorban 3-6 kerek asztal a székekkel szolgálta a betérőket. A nyitott veranda — bár a rajzon nem érzékelhető — annyit jelent, hogy a két oldalát rőzséből fonták földtől a gerendákig, a vége teljesen nyitott volt. A cseréptető egybe volt építve a csárda épületével, tehát fedett volt. Mint már fentebb említettem, a két sor asztalt és két oldalt a lócákat leásták a földbe, így nem dőltek fel és nem billegtek a padok. A kis szobában általában én, a nagymama és a nagynéném aludtunk a két hosszabb fal mellett elhelyezett ágyon. Jani bátyám a padláson pihent. A nagymama minden helyiséget rendeltetésének megfelelően használt, és — hangsúlyozom — hallatlan tisztaság volt mindenütt. A szezon kezdete többségében már május közepén beindult, részben a szőlőmüvelés miatt, másrészt a gazdák is be-benéztek, hiszen bort senki nem tartott a kis kunyhójában, legfeljebb hozott magával, de ha elfogyott már csak a beszélgetés végett is beszaladtak egy fröccsre. Olykor vásározók jöttek a kécskei vásárról, vagy éppen mentek, és a hajnali harmatot lábbelijükről a csárdánál verték le jóféle szilvórium mellett. Ebben a nyári időszakban a Virág utcai házban egy családtag maradt a jószágok etetésére, a hatalmas kert gondozására, és abban az időben még meg volt a Halesz is, tehát oda ki kellett járni kapálni. Nagymama többször ment a Tiszáról haza, engem pedig cipelt magával. Ezek a lejárások, hazamenetelek fantasztikusak voltak. Amíg bírta a lábam kocogva csak-csak igyekeztem a mama mellett, de azután... Hazafelé, a gáton végig, általában az úgynevezett Széles út lejáróig bírtam valahogy. 104