Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Benke Ferenc János: Emlékezés Szabó nagymamára

TISZAVILÁCi V. Kellnerin, ^ékés 2. kép. Vizitkártya; rajta Vitályos Lajosné (balra). Szabó Jánosné Arnóczky Karolina (mellette, álló), Vitályos Gizella, nagymamám féltestvére (ülő) abba a munkát meg a csevegést, ha etetni indultak, vagy bezárni az aprójószágot. Ehhez kapcsolódó hasonló emlékem, amikor Jani bátyám a reumás lábait egy ilyen félhomályos estén egy nagy káposztás kádban meleg tormás vizben áztatta a nagymama szorgos előkészítése után. Ez napokon keresztül minden este megtörtént. Volt egy tölcséres gramofonuk 25-30 lemezzel. Abban az időben ez Földváron új volt. Nem tudom, mikor vették, de valószínűnek tartom, hogy a pesti években. Arra viszont emlékszem, hogy Jani bátyánk az instrumentum rugóját minduntalan javította, mert el-elszakadt. Ez a hatalmas tölcsérrel ellátott jószág az egyajtós szekrény tetején volt, és én ettől is nagyon féltem. Jani bátyám sokszor ezeken a téli fosztásos estéken a nyakába vett, és körbe-körbe járkált velem a szobában, s amikor a tölcsér felé közeledtünk, én már kiabáltam, hogy jön a Mókár. A gramofon miatt sokáig egyedül nem is mertem bemenni a szobába. Abban az időben az étkezések minden napszakban a konyhában zajlottak. Hosszú asztal volt a kemence szájával szembeni fal mellett, amit körülült a család. Arra pontosan emlékszem, hogy a gangra nyíló konyhaajtó melletti falrészen volt egy stelázsi, aminek legfelső polcán minden esztendőben ötliteres üvegben ott trónolt a meggybefőtt. Szenzációs volt, mert nagymama kitűnő szakács lévén — nem véletlenül vezette évekig a budai Normafa Vendéglő konyháját — úgy készítette a nemes meggybefőttet, hogy rakott bele citromkarikákat, szegfűszeget és rumot. Valami pazar volt! Vacsora után egy kis tálkába merőkanállal mért egy adagot, és amikor kezembe adta, figyelmeztetett: „aztán nehogy berúgj". Ha kértem még, így hárította el a követelőzésem: „megmondtam berúgsz, énekelsz itt a fülembe, és egész éjjel a bilire jársz!". A téli esték hosszúak voltak. Nagymama hat óra felé vacsoráztatott és nyolckor fekvés volt. Azért rögzült bennem az időbeosztás, mert az óra ütését (csengetését) meg kellett várni. Az volt a jel. Mint kis kölyök a két ágy között, nagymama és nénje között, egy derékaljnak szánt dunyhán aludtam. Innen tudom, hogy mind a ketten olvastak késő éjjelig. Mivel a villanykörte a mestergerenda közepén volt, tehát ellentétesen a fekvés irányával, mindig petróleumlámpánál olvastak, ami a két nagy kép között függött éjjel-nappal. A lámpát egy héten egyszer kint a gangon feltöltötték petróleummal, és megtisztították az üvegjét újságpapírral. Nagynénémnek legalább 150—180 kötete sorakozott a polcon, nagyrészt a Pengős Regények sorozatból, de Jókai, Herczeg, Somogyvári és Tormai Cecília köteteket is le lehetett emelni a polcról, könyvei közül egyetlen kötet nálam van: Mikes Kelemen Törökországi levelei 1906-os Franklin kiadásban, vászonkötésben és dombornyomású borítóval. Reggelre alaposan lehűlt a földes szoba, és én nem szerettem felkelni, ezért többnyire az ágyba hozta nagymama a reggelit, ami legtöbbször tejeskávé volt vajas kenyérrel. A tej nem volt gond, mert volt tehenünk, s bizony sokszor ittam az esti fejés után friss tőgymeleg 101