Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Benke Ferenc János: Emlékezés Szabó nagymamára

I OKAI.PA TRIO TAX TOIJABOL ^sik képen: Szabó János, született: Békés. Szülei: Szabó János és Vadas Ilona. Az egyik kép széles rámájában beépítve egy felhúzható zenélő doboz volt, ami rövidebb dallamot játszott. Az ágy bal oldalán volt a nagy portré mellett a közepes nagyságú, dombornyomású angyalkakép, amit én nagyon csodáltam. A zug felőli két ablak között állt egy faragott íróasztal, attól jobbra és balra egy-egy plüss vörös bársonnyal bevont, kerekeken tolható fotel helyezkedett el, jobbra, mellette a sarokban és az ágy mellett hasonló stílusú két szekrény volt. Az egyik kétszárnyas, a másik egyajtós. Az ágyakkal szemben lévő falon a két ablaktól visszafelé állt a garnitúrához tartozó egyajtós szekrény, attól balra közvetlenül a szekrény közelében egy öreg Singer varrógép, fölötte a porcelán számlapú, súllyal működő csengős óra. Tovább ezen a falrészen kapott helyet a sezlon, mögötte könyvespolc, közvetlenül a konyhából rányíló ajtó mögött. A bejárati ajtó mellett jobbra volt a hatalmas búbos kemence, mellette a sut, amitől én nagyon féltem, mert azzal ijesztgettek, hogy ott lakik a Mókár. s az, ha kijön, elvisz. A döngölt agyagú földes szobát mindenütt parasztszőnyeg terítette be. Az ágy végén a szoba tengelyében helyezkedett el egy kerevet, előtte faragott oroszlánlábakon álló asztallal, aminek ovális két végén hasonló két szék volt piros bársony bevonattal, mint a fotelokon is. Ma az asztal Mónika lyányomnál van, sajnos ennyi maradt meg a bútorzatból, miután az oroszok 1944-ben kitelepítették a község lakosságát. Mindent széthordták. Arra határozottan emlékszem, hogy 4-5 éves koromban még villanyvilágítás volt minden /. kép. Szabó Jánosné. szül. Arnóczkv Karolina (1878. február 24.—1951. április 29.) helyiségben, csak a harmincas évek vége felé szűnt meg, amikor a 110 voltról áttértek a 220ra, és a vezetékeket ki kellett volna cserélni, azonban nagymamának nem volt rá pénze. Ekkor visszatért az ősi fészekbe a petró. A telek hatalmas volt, amit jól jelez, hogy az utcától a lakásig legalább 70 métert kellett gyalogolni a Neugebauer-féle malom salakjával fedett úton. Ez volt az előkert. A ház mögött volt a szérűskert az istállókkal, fészerekkel és ólakkal. A ház folytatásában egy csöppnyi dombon volt a cselédház, ami el volt kerítve, és a bal oldali zugon lehetett kijárni a Virág útra. A szoba-konyhás épület olykor ki volt adva, de többnyire lakatlan volt. Később eladták a zug szolgalmi jogával együtt. A határkerítés a Fekete-féle fateleppel volt szomszédos, ami végül zsidó gettó lett, ahova számos alkalommal jutattunk át esténként tejet a gyerekeknek, kibontva a kerítés egy deszkáját a téli rőzserakás mögött, ahova még Táboriék is aligha láthattak oda a szomszédból. Furcsa, de a pici gyerekkori emlékeim kivétel nélkül a télhez kötődnek. Föltételezhető, hogy nyárra vonatkozóan azért nincs emlékképem, mert nagymama a Tisza-parton dolgozott, és csak télen lakták a házat. A Tiszára emlékszem, erről később viszont nagyon jól fogok írni. Visszatérve a télhez. Pozitív emlékem a kemence melletti tollfosztás. A szomszédok közül többen (Süvegesék, Táboriék, meg a Neugebauer-malom mögött lakó néni) átjöttek, és körülülve a kemencét szorgosan tépték a pelyhet, én pedig ott tébláboltam mellettük. Már rég beesteledett, ők még mindig dolgoztak a félhomályban. Csak akkor álltak föl, és hagyták 100