Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

I LOKALPATRIOTAK TOLLABOL ennek semmi jele nem mutatkozott, mert egyszer ugyan megtelepedett egy magyar katonai csapat a községben, lovas kocsikkal beálltak az udvarokba, de mielőtt bármit tettek volna, parancsot kaptak, és nagy sebbel-lobbal összekapták magukat és elviharzottak. Az itt töltött idő nem volt elég a lovak megetetésére sem. Reggel jöttek, délre már a nyomukat sem láttuk. Arra következtettünk ebből a pánikszerű menekülésből, hogy a front nagyon közel van. Utánuk azonban csend lett és jó pár napig nem történt semmi. Katonát nem láttunk. Egy napon aztán a déli órákban szokatlan zajra figyeltünk fel. Földvár felől 3 addig soha nem látott fajta jármű közeledett. Talán páncélautók voltak. Lassan haladtak, figyeltek. Úgy véltük, hogy valami előőrse lehetnek egy nagyobb seregnek, amelyik majd jön és szembeszáll az oroszokkal. Nem szerettük mi különösen a németeket, de akkor örültünk nekik. Csak a Barta sarokig mehettek el, és már jöttek is vissza. A környéken mindenki az utcán volt. Virágokat dobáltak az integető katonáknak. Mi is kapkodtunk egy csokor szalviát a kertünkből. Szívesen fogadták, elmentek, soha többet nem láttuk őket és a már előbb emlegetett két gyalogos katonán kívül mást sem. Most már tudom, hogy ezt szerencsének kell tekinteni. No, ez után a kis letáborozás után haladjunk tovább a Fő úton! A Dormán házzal szemben a sarkon volt a Gál János tanító háza. Egészen kicsi koromból emlékszem nagyon halványan, hogy ebbe a házba mentünk anyukámmal orvoshoz, aki Szegedi Kálmán (kis Szegedinek emlegették), vagy Verbók Géza volt. Jól emlékszem viszont arra, hogy a sok nagy fa és bokor között meghúzódó ház utca felőli helyiségében vegyes bolt volt, a Gál tanító boltja. (Nem tudom milyen oknál fogva ő felcserélte a pedagógus pályát a kereskedőire. Talán nem egészen jószántából.) Jellegzetes figurája volt a tanító a környéknek. Naponta járt a postára kutyái kíséretében. Több újságot járatott. Beszélt néhány idegen nyelven. Szót értett az oroszokkal is, ezzel, több alkalommal segítségére volt a környék lakóinak. Egyébként meglehetősen zárkózott, magának való, egyedül élő, ember volt. Udvara sarkában volt egy kicsi épület. Ebben közvetlenül a háború után Bajkai Gábor (anyukám unokatestvére) nyitott kis vegyes boltot. A nagy infláció idejéből maradt egy vele kapcsolatos emlékem. Egy kenyérsütéshez hozott apukám Gabitói élesztőt. Fizetni akart a nála lévő nagy marék bankóval. Gabi azonban nem fogadta el, hanem azt mondta: „Bénikém! Ne add ide ezt a szemetet, hozzál inkább legközelebb egy tojást!" így ment akkor nála a kereskedés. A begyűjtött tojást és egyéb csere cikket valószínű Pestre vitte és árut hozott érte. Háború előtt Pesten Zuglóban volt üzlete, voltak kapcsolatai. A nagy áruhiányban ezek segítségével tudott vásárolni. Nem sokáig tudta az üzletet itt fenntartani. Utána egy cipészmester, Makó Lajos bérelte a kis épületet. Javította a környék rossz cipőit és lyukas kerékpár belsőit. Előbb csak ott dolgozott, később már ott is lakott. Egy nap ott találták holtan. Érdekes színfoltja volt a vasárnap délutánoknak a kis Árpád utca sarka. Az utcában lakó asszonyok egy-egy otthonról hozott székre kiültek a sarokra egy kis tereferére. Megbeszélték a hét eseményeit, elmondták ki mit hallott, kivel mi történt. A vezéregyéniség Fazekas Mariska néni közben varrogatta gyönyörű fehérhímzéseit. Volt, aki babot, borsót fejtett. És persze szemmel tartották az utca forgalmát, ki, kivel, hova, merre megy. Mindenről tudtak, ami a községben történt. Más helyeken is voltak hasonló traccspartik. Az Unatenszkiék háza előtt a kapu melletti kis padon, a Gellérék műkőből csináltatott padján. Olyan ház is volt, ahol a léckerítésen belül üldögéltek a beszélgetők és olyan is, ahol a háziak székeket hoztak ki a ráérő szomszédoknak. Ezek a kis csoportok többnyire állandó tagokból álltak. Mind-mind a település társas életének egy kis központja. Akkoriban még nem ismertük ezt a szót: elidegenedés. A sarok után második ház a Gombár Páléké, ahol az özvegy élt két fiával. Nagy telkük egyik végében, mint az előbbi telken is, volt egy kis épület. B Nagy István hentes bérelte. Pista bácsi kedvelt engem ezért, ha ráérő idejében kint állt az üzlet előtt, átmentem hozzá. Szívesen elbeszélgetett velem és néha vágott egy-egy szép vékony szelet szárazkolbászt, amit azonnal, úgy magában bekebeleztem. Az emlékezés eszembe juttatta a karmonádli szót. Azóta sem hallottam, mióta megszűnt itt ez a hentesüzlet. Előtte pedig gyakran előfordult, hogy anyukám a délelőtti szőlőbeli munka után átszaladt a székbe (így is nevezték a hentesüzletet) pár sze118