Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)
LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén
TISZAVI IAG IV. $ let karmonádliért, amit megsütött és levessel, valami főzelékkel, krumplival nagyon gyorsan ebédet varázsolt az asztalra. Azóta sem ettem olyan finom sült húst. Apukám is azt szerette legjobban. Ma ennek a húsnak csak a rövidkaraj nevét ismerik. A karmonádli kiveszett a nyelvből, legalábbis ezen a vidéken. Ebből az időből van egy fényképem, ami szintén Pista bácsihoz kapcsolódik. Minden kör megrendezte a maga szüreti bálját és előtte a felvonulást. Magyar ruhába öltözött lányok (csőszlányok) és legények (csőszlegények) párban vonultak végig az utcán, élükön a hegybíróval, bírónéval. A menetet zenészek kísérték és legények lóháton, saját lovukon. A lovasok bőgatyában, lobogós ujjú ingben, a lovakat táncoltatva feszítettek. A lovak és szerszámok szépen megpucolva. A menthez tartozott még egy bohóc. Ez egy fiatal, bohókás fiú volt, aki még nem udvarolt, nem volt párja. O rongyos ruhában, ijesztőre maszkírozva szaladgált a menet mellett és ijesztgette a járókelőket, a kapuba kisereglett népet. Az utat végig járva a kör udvarára érkezett a menet. Ilyenkor készült az említett kép, amelyen középen áll Pista bácsi a hegybíró, a bíróné — talán Gazsó Esztike — és előttük állok én, pici lány magyar ruhában. Nem emlékszem rá, hogy kerültem oda, nem tudom vonultam-e a menettel, de tény, hogy a képen alkalomhoz illő öltözékben ott vagyok. Szüreti bálban soha nem voltam. Egyszer láttam egy bál előtt a feldíszített termet, ahol a jó magasan kifeszített drótokra szőlőfürtöket és krepp papírszalagokat akasztgattak. Mások elbeszéléséből tudom, hogy a bálban ezeket a szőlőfürtöket a gavallérok lelopkodták partnernőiknek. A szemfüles csőszlányok és legények rajtakapták őket és a büntetés nem maradt el. Valószínű ez hozzájárult a báli bevételhez. Szinte látom id. Kis Gyula bácsit és feleségét, ahogy állnak a kapuban és valakivel beszélgetnek. A harmincas években még ők laktak a házunkkal szemközti házban. Gyula bácsi kádármester volt. Utánuk költözött ide az Oszőlői Népkör. A házat kissé átalakították. Közepe elé építettek az utcafrontra egy kis fedett előteret, amelyet két oszlop tart, nyitottak rajta bejáratot. A bejárattól balra lakott a körszolga családjával, jobbra kártyaszoba, majd később hegyközségi iroda lett. Az épület hátra nyúló részében egy nagyobbacska teremben biliárdasztalok kaptak helyet és itt volt söntés is. Az italmérést is a körszolga végezte. Ebből a helyiségből lehetett lejárni a pincébe, ahol az italokat tárolták. Folytatásában építették fel a nagy báltermet, végében színpadot, mellette öltözőt. Az udvar végében kuglipályát alakítottak ki. Mozgalmas volt az élet a körben, főleg hétvégeken. A környék férfinépe itt talált helyet a beszélgetésre, szolid szórakozásra. Hangoskodás, duhajkodás nemigen fordult elő. A törzsközönség nem tűrte meg a kellemetlen embereket. Évente több alkalommal rendeztek bált, és emlékszem református nőegyleti teadélutánra is, aminek a kör adott helyet. Minden télen nagy sikere volt Hámori József színtársulatának, amely heteket, akár másfél hónapot is eltöltött itt. Az első napokban bérletet árultak, berendezkedtek, reklámozták előadásaikat. Szüleim, nagyszüleim is bérletesek voltak. Sok ma is népszerű darabot játszottak, főleg operetteket, de szerepelt műsorukon a Földindulás és a Bolond Ásvainé is. A Földindulásra Kiss Ferencet hívták meg vendégjátékra. O a negyvenes évek nagy sztárja volt. A következő darabokra emlékszem, amelyeket játszott a társulat: Én és a kisöcsém, Iglói diákok, Gül baba, Dankó Pista, Vedd le a kalapod a honvéd előtt! (ez utóbbit iskolai előadáson láttam). Mágnás Miska. Ennél bizonyosan több darabot játszottak, de az említettekből konkrét jelenetekre is emlékszem. A társulat kötődésének alapja a direktor félesésének Déri Marikának (Deim Mária) földvári származása, no és a kitartó, jó közönség volt. A színészeknek egy a társulat előtt járó társulati tag, bizonyos Gábor, foglalt le szállást házaknál. O volt a kétszemélyes zenekar ütőhangszerese is. Azoknak a színészeknek, akik több éven keresztül jöttek a társulattal, megvolt az állandó helyük. Háború után nálunk is lakott egy nagyon aranyos idős nő, Matolcsy Béláné. Az előbbi években ő, mint színészfeleség járt a társulattal. Férje halála után az igazgató nem küldte el, foglalkoztatta Mi nem akartunk szobát kiadni, de a direktor eljött hozzánk és megkérte szüleimet, hogy fogadják be Mati nénit, aki idős volt és beteges. Fájtak az izületei, nehezen mozgott, távolabbi lakhelyről nehezen tudott volna a színházba eljárni. Befogadtuk. A neki átadott szobában még kályha sem volt, csak egy szobát tudtunk fűteni. A háború utáni 119
