Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

» LOKALPATRIOTAK TOLLABOL szintén tilos volt a nagy vaskályha kezelése. Csak a tanítóúr rakott a tűzre, vagy a harangozó. A vigyázónak volt még egy feladata. Tanítás végén, a kapun belül párosával sorba álltunk és egyszerre indultunk haza. A kijelölt vigyázónak kelleti biztosítani az utcai rendet, és másnap jelenteni, ha valaki megfeledkezett a jónevelésről. Eltitkolni nem lehetett. A tanító úr valahonnan biztosan megtudta egy-két napon belül. Ekkor a vigyázó nem kerülhette el a felelősségre vonást. A vigyázók rendszerint az első tanulók voltak. Az iskolában minden tanév végén nyilvános vizsga volt. Izgalmas, ünnepélyes alkalom volt ez, ahol ország-világ előtt kellett megmutatnunk, hogy miért ültünk egy éven át az iskolapadban. A templomi padokat megtöltötték a szülők, rokonok. A szószék melletti helyeken, szemben a tanulókkal a prominens vendégek foglaltak helyet. A nagytiszteletű úr, tanfelügyelő, stb. Ezen az 1-2 órán belül természetesen nem felelhetett minden tárgyból mindenki. Csak megmutathattunk valamit abból, amit tanultunk. Mindenki nagyon igyekezett tudása legjavát adni. A vizsga utolsó perceiben a tanítóúr zárszót mondott és nekem életre szóló felejthetetlen emlékem, hogy negyedikes koromban tőlem külön búcsúzott dicsérő szavak kíséretében, és kívánt nekem sok sikert további tanulmányaimhoz. Mindig szerettem a tanító urat, de ettől a megkülönböztetett búcsúztatástól nagyon meghatódtam. (Előbb soha nem éreztem ekkora megkülönböztetést.) Az már előbb eldöntött tény volt, hogy gimnáziumban fogok továbbtanulni. Az első év elvégzése után elmentem beszámolni elindító mesteremnek arról, hogyan álltam meg a helyem a városi iskolában. Súlyos betegen, ágyban fekve találtam. Hamarosan meg is halt. Örültem, hogy még találkozhattam vele és elmondhattam neki, hogy rászolgáltam a bizalmára. Úgy láttam, hogy örült a látogatásomnak. Mikor a hírharang az ő halálára kondult meg, őszintén megsirattam, máig szeretettel gondolok rá. Dezső Sándor tanítóúr után pár évig Szilágyi Elemér volt az utódja. Míg a felesége, aki anyukámnak unokatestvére volt, ide nem költözött, addig nálunk lakott. Ekkor én már Mezőtúron voltam középiskolás a Teleki Blanka Gimnáziumban. Elemér bácsi és agilis felesége Gituska megpróbálta összetartani és mozgósítani a református gyülekezetet. A kötelező tanítói és kántori munka mellett valamilyen ünnepi alkalomra műsoros estet rendeztek a templomban. Kis kórus énekelt többszólamú énekeket, versek, kis jelenetek szerepeltek a műsorban. Mivel a karácsonyi szünet igen hosszú volt a hozzá csatolt, kényszerű szénszünet miatt, én is részt vehettem a kórusban és mondhattam egy verset is. Sétám során jól elidőztem a házunkhoz legközelebbi rövid szakaszon. Ideje tovább menni. A „csürhejárás"-tól... Most az út másik oldalán sétálok végig a partaljáról feljövő úttól kezdve. A sarki nagy telken az első a Gazsó féle ház volt. Gazsó Józsi bácsi volt Kalóz nagyapám egyik komája, akivel fiatalabb korában szívesen múlatta az időt valamelyik kocsmában akár másnap reggelig is. Ma a nagy telken már 3 ház áll, a régivel együtt, amelyet kissé átépítettek. A mostani kis ABC helyén előbb egy kovácsmester és családja lakott. Talán Krucsónak hívták. A család nagyobbacska fia kis házat fabrikált az udvaron álló nagy eperfára, amit az utcáról jól lehetett látni. Irigykedve néztük. Később Matastikék laktak benne, akik baromfikereskedéssel foglalkoztak (csirkekofa). A következő házban előbb egy kádármester (Kazai Sándor), majd később egy rézműves ( Pápai Ferenc ) lakott. A sarki ház a Dormán családé volt. Sok nagy játék színtere. A 3 Dormán lány és a környék hasonló korú gyerekei főleg hétvégeken birtokba vették a házat a pincétől a padlásig (szó szerint értendő) és vége-hossza nem volt a nagy búj ócskáknak, majd 45 nyarán „a ruszkik hajkurásszák a nőket" játéknak. Ennek a valóság szülte szomorújátéknak azt a módosított változatát játszottuk, melyben, akit elkaptak, egy székre lekötözték és tovább nem játszott. A szelíd lelkű, gyerekszerető Dormán néni tűrte 116